Gondoltad volna, hogy a jövőnket, életünket meghatározó nagy életesemények eldöntésében az izmainkra is számíthatunk? Pedig így van, hiszen ez a kineziológusok által istenített módszer nagyon hasznos és működik, így érdemes kipróbálni.
Lényegében arról van szó, hogy izmaink tesztelése során választ kapunk eldöntendő kérdésekre. A módszer során megtudhatjuk, hogy izmaink szerint például igent mondhatunk-e egy új állásajánlatra, vagy jobb, ha visszautasítjuk a felkínált lehetőséget.
Ahogy a videóból is kiderül, az izomteszt nagyon egyszerűen elvégezhető. Az ügyfélnek ki kell nyújtani a két kezét, majd a szakember enyhe nyomást gyakorol a végtagokra, amelyek vagy ellenállnak a behatásnak, vagy pedig megadják magukat, és leereszkednek. Nos, ezek a reakciók hordozzák magukban az igen, illetve a nem válaszokat. A videóban Varga Csilla kineziológus, jóga oktató elmondja, hogy az izmok szoros kapcsolatban vannak az aggyal, és ha a karok a nyomásra elernyednek, akkor ez összefüggésben van a stresszel, amelytől az izmok rendszerint elvesztik keménységüket, és ellágyulnak. Fontos azt is megemlíteni, hogy az izomtesztben hívő szakemberek szerint az izmok tulajdonképpen emlékőrzők, minden információt, tapasztalást elraktároznak a tudatalattinkba, a negatív, fájó emlékeket is. És ezeket lehet előhívni az izomteszt során is, amikor is az izmok szintén elgyengülnek, ha előkerül az a bizonyos emléktöredék.
A kineziológusok szerint az izomteszt, ami voltaképpen egy agyi teszt, azért megbízható, mert a tudatos énünk reakcióit, logikai válaszait nem veszi figyelembe, hiszen egy ösztönös, tudattalan reakciót vált ki.
Az izomtesztre úgy is tekintünk, mint egy hazugságvizsgáló szerkezetre. És ha a tesztet helyesen végezzük el, akkor szembenézhetünk a valódi énünkkel.
Most pedig nézzük, hogy mit kell tenni konkrétan!
Először is fogalmazzuk meg a válaszainkat, úgy, hogy csak igennel és nemmel lehessen válaszolni. Ha például nem tudjuk dönteni, hogy milyen színűre fessük ki a lakásunkat, akkor kezdjük sorolni a színeket, és ott ahol az izmaink elengedik magukat, az a szín lesz a befutó. Az is jó, ha az izomteszt előtt hangosan kimondjuk: “Hitrendszeremtől és elvárásaimtól semleges választ akarok”! Ez segít abban, hogy ne engedjünk teret a tudatunknak, csak is kizárólag az ösztöneinkre, megérzéseinkre, tudatalatti emlékeinkre hagyatkozzunk.
És előbb érdemes tesztelni a módszert, próbáljuk ki, hogy valóban működik-e, és tegyünk fel olyan kérdéseket magunknak, amelyekre tudjuk a választ, majd ellenőrizzük le, hogy izmaink miként reagálnak.