Amikor egy ohiói fotóst felkérték, hogy készítse el a Down-szindrómás egyesület éves naptárát, még fogalma sem volt róla, mekkora hatással lesz rá ez a munka.
Mr. December az akkor a 7 éves Joey volt, aki ragaszkodott hozzá, hogy barátnője, Ellie is szerepeljen vele a fotón.
Erika Brooke hihetetlenül aranyos fotókon örökítette meg a két gyerek egymás iránti tiszta szeretetét, és ő maga is meghatódott az élménytől.

„Nem vagyok benne biztos, láttam-e már ilyen tiszta szeretetet életem 28 éve alatt” – mondta.
Erika, egy ohiói esküvői és portré fotós, megosztotta ennek a kedves „fiatal párnak” a történetét a Love What Matters oldallal. „A lovagiasság nem veszett ki, és erre Joey az élő bizonyíték” – mondta a kisfiúról, akit a naptár decemberi arcának választottak.

Erika azt mondta, amikor Ellie a fotózás alatt félt a víz közelében sétálni, Joey biztosította, hogy minden rendben lesz, és odanyújtotta a kezét, hogy vezesse őt. Amikor pedig Joey nem akart mosolyogni, Ellie megcsiklandozta és kergetőzött vele, hogy felvidítsa.
„Miközben néztem őket, azt gondoltam: Hűha, ők már tényleg mindent megértettek” – mondta Erika. „Gyerekként elérték mindazt, amit én felnőttként valaha is remélhetek. Abban a rövid órában arra ösztönöztek, hogy legyek önmagam legjobb verziója, lássam meg a jót, és szeressek egy kicsit önzetlenebbül. Ha mindannyian olyan tisztán látnánk a világot, mint Ellie és Joey, micsoda gyönyörű világ lenne ez” – tette hozzá.

Joey édesanyja, Holly azt mondta, hogy a fia és Ellie ugyanabban a városban születtek, 6 hónap különbséggel. „Az első találkozásunktól a mai napig Joey és Ellie között igazi kötelék alakult ki, ahogy a családjaink között is. Megértjük egymás küzdelmeit és győzelmeit. Családként tekintünk egymásra” – mondta Holly.
Az egymás iránti feltétlen szeretetükkel a gyerekek a családjaikat is arra tanítják, hogy legyenek kedvesek, és tiszteljék a másságot. Joeynak három nővére van, Ellie-nek pedig kettő. Testvéreik már most próbálják oktatni a barátaikat és osztálytársaikat a Down-szindrómáról, és elmondják a többi gyereknek, hogy Ellie és Joey is pontosan olyanok, mint ők.

„Nem tudom, mikor történt, de Joey a barátnőjének nevezi Ellie-t. Hetente elmondja nekünk, hogy feleségül fogja vennie Ellie-t. Úgy gondoljuk, hogy ez mindannyiunk számára nagyszerűen működhet.
Amikor az iskolán kívül találkoznak, azonnal megfogják egymás kezét, megölelik egymást, és csak néznek egymás szemébe. Mintha tudnának valamit, amit mi nem” – mondja Holly.

Holly azt mondja, Joey tökéletes úriember, amikor Ellie meglátogatja, mindig gondoskodik arról, hogy legyen valami nassolnivaló, és, hogy a családja öleléssel üdvözölje a kislányt.
„A szerelem gyönyörű dolog, és azt látjuk, hogy számukra könnyű szeretni egymást, és a legjobbat meglátni a másikban. Mi úgy mondjuk, hogy különleges képességeik vannak. Nem félnek kimutatni az egymás iránti érzéseiket.”

„Amikor Joey megkérdezi, miért nem veheti feleségül a nővéreit, azt mondom neki: Mert a legjobb barátodat kell elvenned. Erre mindig azt válaszolja: Ó, akkor Ellie-t fogom feleségül venni!” – mesélte Holly.
Erika soha nem felejti el azt az élményt, amit Joey és Ellie fotózása nyújtott neki, és a fényképeken valóban sikerült megragadnia a legtisztább szeretetet, ami mindenki számára inspirációt jelenthet.