Megható történet! Egy feleség őszinte vallomása a férjéről, aki képes volt odahaza helytállni, míg ő egy hétig távol volt.
„Egy hétre el kellett utaznom, mivel egy konferencián voltam köteles megjelenni. A férjemet, na meg a gyerekeket magukra hagytam, és képzeljétek, nem dőlt össze a világ, hiszen nagyon jól megvoltak.
Beismerem, vártam már ezt a rövidke „vakációt”, hogy egy kicsit egyedül lehessek, és ne várja tőlem mindenki el, hogy mindent én intézzek. Ezt a kiruccanást már félévvel az utazás előtt tervezgetni kezdtem, de csak az utolsó száz méteren sikerült mindent lerendeznem. Az indulás előtti napokban a barátok, ismerősök folyamatosan arról kérdezősködtek, hogy: „Nem izgulsz, hogy a férjedre hagyod a gyerekeidet?”, „A férjed fél, hogy egyedül marad egy hétig?”, „Főztél egy hétre előre, hogy legyen mit enniük?”. A válaszaim a következők voltak: „NEM”, „NEM”, „NEM”. Ekkor pedig arról érdeklődtek, hogy nem félek attól, hogy a férjem elfelejt a gyerekek után menni az oviba, elfelejt segíteni nekik a házi feladatok megoldásában, egészségtelen kajákat fog adni nekik vacsorára? A válaszaim ugyanazok voltak: „NEM”, „NEM”, „NEM”.
Mikor szerdán elbúcsúztam, tudtam, hogy bízhatok a páromba, aki képes lesz megoldani a problémákat, vigyázni a gyerekekre, és tudtam, hogy hívni fog, ha valami gond adódik. De azt tapasztaltam, hogy az emberek egy apába vetett bizalma, igencsak korlátolt. A barátaim hívogatni kezdtek, írtak üzenetet Facebookon, hogy ne aggódjak, a gyerekeim biztonságban vannak. De most komolyan! A férjem jó apa, nem egy idióta. Ő a gyerekeim édesapja, aki tudta, hogy a vitaminokat mikor, melyik nap kell beadni, minden este segített a fogmosásban, és megfelelő időben lefektette a gyerkőcöket. Még azt is megoldotta, hogy az édességekhez ne férjenek hozzá. És igenis túlélte a hetet, sőt, sokkal jobban bánt velük, mint én.
Az egyik barátnőm azt mondta, hogy nagyon szerencsés vagyok, hogy olyan férjem van, aki képes tartani a frontot, ha nem vagyok odahaza. Én ezt nem értem. Nem ő a gyerekek édesapja? Azt is kérdezték, hogy képes volt mosni, porszívózni, és még levest is főzött? Igen. Erre is képes volt, és nem kényszerből tette mindezt, hanem mert a családjának szüksége volt erre, hiszen nem engedheted meg, hogy koszos legyen a lakás, mikor egy kisbaba fel-alá mászkál, vagy, hogy tasakos levest készíts, amitől egész este fáj a gyerek gyomra.
Igen, a férjem egy jó ember, de nem azért, mert betette a mosást, majd kézbe vette a feltörlő rongyot. Azért nagyszerű ember, mert gondoskodik a családjáról, ha én éppenséggel otthon vagyok, vagy ha el kell utaznom, akkor is.
Őszintén szólva, a barátaim állandó aggódása nagyon zavart, hiszen amikor a férjem hetekig járta a világot, én nem kaptam egy bátorító, segítő telefonhívást sem, hogy hogy vagyok, hogyan bírom egyedül.
Kedves apukák, mindannyitokat szeretlek, de mikor apákra van szükségünk, akkor ne fordítsatok hátat, mondván, hogy a nevelés, a gyerekekkel való foglalkozás az anyák dolga. Ha nem is tartozik a napi szintű tevékenységeitek közé a házi munka, a mosogatás, ez még nem jelenti azt, hogy néha nem végezhetitek el helyettünk. Intelligensek és életre valóak vagytok, és remekül helyt álltok az apa és a férj szerepében is.”
