A kétoldali ajak- és szájpadhasadékkal született kisfiú édesapja megdöbbent, amikor egy barátja azt mondta, hogy a kétgyermekes apuka biztosan megértené, ha valaki, aki hasonló helyzetbe kerül, a terhesség megszakítása mellett döntene. Az édesapa megvédte a fiát, és megszakította a kapcsolatot a barátjával.
A 32 éves Matt Martin pék és független filmrendező a texasi Dallasból. Feleségével 2018. április 3-án üdvözölték ikreiket. A fiúk, Cam Dawson Martin és Jack Carson Martin a tervek szerint császármetszéssel születtek, de amikor Matt először vette a karjába Camet, hatalmas meglepetés érte.
„Nem tudtam, pontosan mi is az, amit látok. Egyértelmű volt, hogy van valami baj az arcával, de korábban még soha nem láttam ilyesmit. Csak sírt és sírt, én pedig csak segíteni akartam rajta. Még soha életemben nem éreztem magamat annyira tehetetlennek” – mesélte az édesapa a The Epoch Times-nak.

A szülőknek korábban fogalmuk sem volt róla, hogy a kis Cam ajak- és szájpadhasadékkal születik majd. „Mivel ikrek, ezért nehéz volt mindkettőjükről jó szonogramot készíteni” – magyarázta Matt, aki, mivel semmit nem tudott erről a rendellenességről, kezdetben nagyon megrémült.
Nem sokkal azután, hogy megszületett, Cam az újszülött intenzívosztályra került, ahol az orvosok megbizonyosodtak róla, hogy a kisfiú a rendellenesség ellenére képes lesz enni. Két nappal később visszavitték őt a szüleihez, és bocsánatot kértek tőlük, amiért nem észlelték a rendellenességet még a terhesség alatt, hogy a szülők jobban felkészülhessenek.
Az édesapa azonban mindkét kisfiát egyaránt szerette, és az, hogy Cam egy kicsit különbözött más babáktól, egyáltalán nem érdekelte. Ezzel azonban nem mindenki volt így. Néhány hónappal az ikrek születése után Matt részt vett egy csoportos chat-beszélgetésben, és a barátai elkezdtek politikai kérdésekről vitázni.

„Ketten vitatkozni kezdtek az abortuszról, és az egyik „barátom” azzal vágott közbe, hogy Mattnak biztosan meg kell értenie, miért akarhat valaki abortuszt. Ha tudtatok volna arról, hogy Cam ajak- és szájpadhasadékkal születik, biztosan az abortusz mellett döntöttetek volna. Vagy legalábbis megértitek, miért döntene így valaki hasonló helyzetben” – idézte fel a beszélgetést Matt.
Az édesapa nagyon meglepődött a megjegyzésen, és attól a naptól kezdve többé nem beszélt az illetővel. „A legjobb esetben csak azért mondta, hogy kiváltson belőlem valamilyen reakciót, és bevonjon a beszélgetésbe. A legrosszabb esetben valóban az a véleménye, hogy el kellett volna vetetnünk a fiunkat. Akárhogy is legyen, nem olyan ember, akivel barátságban akarnék lenni” – mondta Matt, hozzátéve: „Keresztény vagyok, és a vallási meggyőződésem alátámasztja a személyes meggyőződésemet.”
Cam rendellenességére szerencsére volt megoldás. Ideiglenes megoldásként kapott egy úgynevezett nasoalveolar molding eszközt – ez egy műanyag lemez, amit műtétek előtt szoktak alkalmazni, hogy csökkentsék a hasadék súlyosságát. Matt és a felesége (akivel azóta elváltak) megtanulták, hogy etessék a babát, és hogy tisztítsák a szájpadlását fedő műanyag lemezt, így már a műtétek előtt is nagyszerűen boldogultak.

Cam eddig három műtéten esett át, de még legalább egy beavatkozás hátra van.
„Az ajakhasadékot 3 hónapos korában műtötték meg, a szájpadlásán végzett műtétet pedig másfél éves korában. Néhány éven belül csontátültetést is fog kapni. Eddig minden simán ment, hihetetlen sebésze van” – magyarázta Matt, aki szerint a fia nem fogyatékos, és semmivel sem ér kevesebbet bárki másnál.
Az édesapa azt reméli, hogy a történetük megosztásával esetleg másoknak is segítséget nyújthatnak, és felnyithatják az emberek szemét.

Cam és ikertestvére, Jack, 2022 áprilisában töltötték be a 4 évet, és idén ősszel kezdik el az óvodát. Matt nagyon büszke a fiára, és így jellemezte Camet: „Vicces, művészi, néha kicsit pimasz, és nagyon aranyos.”
Azt is elmondta, hogy bár a rendellenesség meghatározhatta fia életének első éveit, az egész életét nem fogja meghatározni.
„Hihetetlen gyerek, és alig várom, hogy lássam, milyen emberré válik, és mit tartogat számára az élet” – tette hozzá Matt.