Egy 83 éves idős néni levele, amely a legfagyosabb szíveket is megenyhíti! Érdemes elolvasni!
Szeretett barátnőm!
Manapság többet olvasok, és kevesebbszer törlök port. Gyakrabban ülök ki a kertbe, és csodálom, ahogyan a növények napról napra nagyobbak, szebbek, dúsabbak lesznek. Több időt töltök emberek, szomszédok társaságában, mint egyedül. Úgy gondolom, hogy minden percet ki kell használnom, mert miért gondoljak keserűséggel az életemre, mikor örülni is tudok. Hálás vagyok azért, hogy még itt lehetek.
Már nem tartogatok semmit: a legszebb, legdrágább sálamat veszem fel, a kristály poharaimból iszunk, ha átjön a szomszédom. Ha kimegyek a piacra, oda is a szép kabátomat veszem fel, mert tetszik és kész.
Ha elfogy a kedvenc parfümöm, azonnal megveszem a következőt, kerül amibe kerül. És persze rendszeresen használom is, mert illatos akarok lenni. Mert lehet, hogy holnap már nem használhatom, hiszen a földi létünk, mint ahogyan azzal te is tisztában vagy, véges. Ha tudnám, hogy mikor, melyik órában fogok meghalni, és lenne jó pár dolog, amit nem tettem meg az életben, pedig nagyon szerettem volna, dühös lennék magamra, mondván: “Látod, élned kellett volna minden pillanatban, szabadon, szárnyalva, mert most vége, és fölösleges dolgokra pazaroltad az idődet.” Tudom, nem helyes, de én mégis haragudnék magamra, hogy nem írtam azoknak levelet, akiknek szerettem volna, hogy nem mondtam elégszer a férjemnek, aki már nem él, hogy mennyire szerettem.
Minden reggel, mikor kinyitom a szemem, azt mondom: “Ma különleges nap vár rám, minden perc, pillanat, Istentől kapott ajándék. Élek is vele.” Ha ezen a földön élsz, azt jelenti, hogy valaki törődik veled, vigyáz rád. Ha viszont ezt nem veszed észre, állandóan csak panaszkodsz, akkor nem élsz valójában.
Én nem hiszek a csodákban, én a csodákban élek!
