Egy brit négyéves a legfiatalabb ember a világon, aki valaha is feljutott egy 3600 méter magas hegycsúcsra, és közben egyszer sem kérdezte, hogy: „Ott vagyunk már?”
Jackson Houlding és nővére, a 8 éves Freya, nyári vakációja igazán kalandosra sikerült, hiszen megmászhatták a Sziklás-hegység csúcsait a szüleikkel Wyoming államban.
A család két hétig táborozott a vadonban, és olyan sziklafalakat hódítottak meg köteleik segítségével, amelyektől a legtapasztaltabb túrázóknak is összerándulna az arca.
Jackson lett a legfiatalabb, aki segítség nélkül megmászta a Pingora-csúcsot a Sziklás-hegységben – ennek magassága 3624 méter.
Édesapja, a 41 éves Leo vezetésével jutott fel a csúcsra, aki profi sziklamászó, és feleségével, a 42 éves háziorvosként dolgozó Jessicával, a világ legveszélyesebb csúcsait is meghódítja.
Az augusztusi kirándulás során Freya a közeli Wolf’s Head csúcsra is feljutott, ez több mint 3700 méter magas, és ezzel ő lett a legfiatalabb gyerek, aki meghódította a csúcsot. Jackson ehhez még túl fiatal volt, de a nővére minden kétséget kizáróan készen állt a kihívásra.
A hegység, ahol a család két hétig táborozott, kifejezetten veszélyes lehet, a hőmérséklet éjszakánként fagypont alá süllyed, és a vadállomány is veszélyes lehet, többek között például medvék is élnek a környéken.
Egy évvel korábban a gyerekek megmászták a 3308 méter magas Piz Badile csúcsot Svájc és Olaszország határán, szintén a legfiatalabbakként.
Az angliai Cumbriából származó Leo azt mondta: „Rendkívül büszke vagyok mindkét gyermekemre, és arra, hogy milyen messzire jutottak. Amikor Jessica és én családot alapítottunk, szerettünk volna ilyen emlékeket teremteni a gyerekeinkkel, és izgatottak vagyunk, hogy ilyen korán megtehetjük ezt.”
Az édesapa ugyanakkor azt is elismeri, hogy a családi hobbinak megvannak a veszélyei: „A hegymászás nagy kockázatokkal jár, még megfelelő felszerelés és rengeteg tapasztalat mellett is. A laza sziklák és az egyenetlen terep nagy kihívást jelenthetnek, és bizonyos esetekben, ha rossz helyre lépsz, nagy bajba kerülhetsz. Ezért mindig lassan haladunk, és rászánjuk az időt, hogy minden mászást a legapróbb részletekig megtervezzünk.”
A család augusztusban Jessica amerikai útlevelével utazhatott az Egyesült Államokba, mivel akkor a határok még zárva voltak a nem amerikai állampolgárok előtt. A coloradói Denverbe repültek, majd autóval utaztak Wyomingba, ahol lámákat béreltek, és két hétig táboroztak a vadonban.
Útjuk során számtalan veszéllyel találkoztak, többek között szélsőséges időjárással és veszélyes vadon élő állatokkal – mindkettő jelentősen próbára tette a család túlélési képességeit.
Nem ritka, hogy a hőmérséklet fagypont alá süllyed abban a régióban, és még a nyári hónapokban is havazhat. A hosszú túrák időnként fárasztónak bizonyultak a gyerekek számára, de Leo és Jessica Harry Potter hangoskönyvekkel és játékokkal is készültek, hogy szórakoztatni tudják a gyerekeket.
„Az időjárás nagyon kiszámíthatatlan lehet, ezért fontos, hogy minden helyzetre felkészüljünk.” – magyarázta Leo. „Egy nap a hegy lábánál sétáltunk, amikor hirtelen elkezdett hullani a jégeső, és üveggolyó nagyságú jégdarabok záporoztak ránk. Szerencsére gyorsan fedezéket találtunk, de ha ez akkor történt volna, amikor félúton vagyunk a hegyen, egészen másképp alakultak volna a dolgok.
A vadállatok, amiket láttunk, csodálatosak voltak, de szintén nagy kockázatot jelenthetnek, és kellemetlen helyzeteket okozhatnak. Például, miközben egy barátommal mászni voltam, a feleségem találkozott egy medvével, ami besétált a táborunkba, élelem után kutatva. A gyerekek éppen aludtak, de nemsokára arra ébredtek, hogy Jessica összeüti a serpenyőket, hogy elriassza a medvét.
A medvék gyakran jobban félnek az embertől, mint mi tőlük, de az jelent igazi biztonságot, ha tudod, hogy kell bánni velük.” – mesélte Leo.
„A mindennapos túrázás egy kicsit sok volt a gyerekeknek, de mindig számíthattunk a Harry Potter és a Főnix Rendjére, ha szórakoztatni kellett őket.” – tette hozzá.
Leo nagyszerű képeket is készített, amelyeken többek között azt is megörökítette, ahogy Jackson feljutott a Pingora-csúcsra.
A hegység tele van meredek szakadékokkal, de úgy tűnik, a testvérek nagyon élvezték a mászást, legalábbis fülig érő mosolyuk erről tanúskodott.
„A természetben lenni olyan, mint ablakot nyitni a szívedbe, hogy beengedd azt a boldogságot, ami mindig is ott volt, csak te korábban nem tudtál róla.” – mondta Freya.
„A sziklamászási tapasztalataim lehetővé teszik számunkra, hogy biztonságosan és kényelmesen töltsük el ezeket a nyaralásokat, és a gyerekek nagyon élvezik. Azt hiszem, Jackson még nem elég idős ahhoz, hogy megértse, milyen szerencsés, de tudom, hogy Freya kezdi megérteni, hogy ez valóban valami egészen különleges dolog. Minden egyes mászásunk a gyerekeinkkel kedves emlék, és alig várjuk, hogy a jövőben még több kalandban legyen részünk együtt.” – nyilatkozta Leo.
A Houlding család jövő nyárra hegymászást és tengeri kajakozást tervez Norvégia északi részén, a Lofoten szigeteken.