Elképesztő sikert aratott a 19 éves Jason Brown műkorcsolyázó kűrje az amerikai műkorcsolya bajnokság döntőjében. A 19 éves amerikai fiatalember előadását már a világhálón is több mint 3 millióan látták.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
A 19 éves fiatalember dinamizmusa, előadói képessége és energiája a közönséget is annyira magával ragadta, hogy már a produkció közben felállva ünnepelték a műkorcsolyázót. A Riverdance „Reel Around The Sun” című zenéjére készült szabadprogram ennek ellenére csak ezüst érmet ért a pontozóknál, de Brown így is boldog, hogy ennyire sikeres lett az előadás.
A lenyűgöző teljesítmény után a korcsolyázó úgy vélte, ez volt élete eddigi legjobb kűrje, és ennél már csak jobbat tud majd. A produkcióval ráadásul kijutott az olimpiára, ahol alkalma lesz ismét bizonyítani. Négyfordulatos ugrást ugyan nem mutatott be, a triplái, a kombinációi, lábmunkája és forgásai egytől-egyik a legjobbak közé predesztinálják Brownt, aki eddig nem volt hozzászokva a hatalmas sikerhez és a vele járó népszerűséghez. Ez teljesen sokkoló, ilyesmit soha nem tudtam elképzelni – nyilatkozta a műkorcsolyázó.
http://www.youtube.com/watch?v=wzlcVKFVWVI