Olvasd el ezt a gyönyörű és tanulságos történetet, amely arról szól, hogy miért kell végérvényesen megszabadulnunk a félelemtől, amely gyakran megbénítja a gondolatainkat, a testünket, és úgy érezzük, kicsúszik lábunk alól a talaj.
Íme, a történet!
Egy fiú elhatározta, hogy buddhista szerzetessé akar válni, így felkereste a legközelebbi kolostort. Ott egy idős szerzetes várta, aki elvezette egy terembe, ahol egy nagy medence volt kiépítve. A medence nem vízzel volt feltöltve, hanem mérgező savval. A fiú belenézett a savas medencébe, ahol emberi csontvázakat látott. A medence fölött egy keskeny deszka volt letéve. A szerzetes felvilágosította a fiút, hogy ha szerzetes szeretne lenni, át kell kelnie a medence fölött a keskeny deszkán. A fiút ugyan elöntötte a félelem, de elfogadta a feltételeket. A szerzetes közölte, hogy a vizsgára egy hét múlva kerül sor.
A fiú kapott egy deszkát, amelyet ráhelyezett két kőre, és gyakorolni kezdett. Éjjel-nappal a deszkán egyensúlyozott. Az első napokban bizony többször is leesett, de nem adta fel, csak gyakorolt és gyakorolt. Az utolsó napon viszont egyszer sem esett le. Becsukott szemmel is végig tudott menni a deszkán, még egy lábbal is.
Elérkezett a vizsga ideje. De a fiú ekkor bepánikolt, hiszen ha beleesik a medencébe, meghal. Szinte meggondolta magát, de szégyen lett volna, ha meg sem próbálja, így úgy döntött, hogy elindul a deszkán. Az első pár lépés után kibillent az egyensúlyából, és beleesett a savas medencébe.
De nem történt semmi.
A medence szélén lévő idős szerzetes felnevetett! Majd felvilágosította a fiút, hogy a medencében tiszta víz van, és a csontvázak azoknak az embereknek a maradványai, akik természetes módon hunytak el, csak a szerzetesi próba miatt tették bele azokat a medencébe.
Az idős szerzetes felvilágosította a fiút: A félelem a legegyszerűbb helyzetekben is megbénít, pedig csak annyi lenne a dolgunk, hogy ha elbukunk, felállunk és tovább gyakorlunk, ahogy a fiú esetében is történt. A végén már becsukott szemmel, egy lábbal is végig tudott menni a deszkán. Ha félünk, nem látjuk reálisan a helyzetet, ezért kell megszabadulnunk ettől a szörnyű érzéstől.
A szerzetes ezután örömmel üdvözölte a fiút, aki megkezdte hivatását és lelki elmélyülését a buddhista kolostorban.
