Három héten át ülésezett a római katolikus egyház püspöki karának 267 képviselője, számos fontos kérdést megvitattak.
Szombat este zárult a vatikáni ülés három hetes szakasza, amelynek során egy zárójelentését is elfogadtak, amely kitér többek között a nők egyházi szerepének kiterjesztésére, a melegek egyházi életbe való bevonását, a migrációra és a szexuális visszaélésekkel szembeni erélyesebb fellépésre is
Az elfogadott dokumentumban kifejtik, jobban be kell vonni a nőket a vezetői szinten történő közreműködésbe, hiszen az egyház e tekintetben „elkerülhetetlen változás” elébe néz. Mindazonáltal nem arról van szó, hogy mostantól megengedik a nők előtt a pappá válás lehetőségét, a dokumentum úgy fogalmaz, hogy „a női hang hiánya szegényesebbé teszi a vitát és az egyház útját”. Ennél a fejezetnél tucatnyi ellenszavazat volt szinódusban, amelynek soraiba mindössze hét apácát hívtak meg, őket is szavazati jog nélkül.
A püspökök a melegek és leszbikusok mellett is állást foglaltak, elfogadták, hogy nem szabad a homoszexuálisokat hátrányosan megkülönböztetni szexualitásuk miatt, hanem hitükben kísérni kell őket.
“Isten minden embert szeret, s így tesz az egyház is” – olvasható az irat talán legtöbb vitát keltett fejezetében, amelyet 178 szavazattal fogadtak el 65 ellenében.
Az elfogadott dokumentumban leszögezték, hogy szigorú intézkedésekkel kell elejét venni a papok által elkövetett szexuális visszaéléseknek. A szöveg szerint nincs az a bűnbánat, ami ellenszerül szolgálna az áldozatok életét végigkísérő szenvedéseknek.
A zárójelentés felveti a „felelősség és átláthatóság” hiányát is a szexuális visszaélések eseteinek a feldolgozásával összefüggésben.
A dpa német hírügynökség szerint ugyanakkor az iratból hiányzik a felelősség világos elismerése az évtizedeken át eltussolt, papok által elkövetett szexuális visszaéléseknél.
Ferenc pápa a szinódus eredményeit összegző iratról tartott végszavazást követően az egyház egyfajta „üldöztetéséről beszélt”. „Hevesen vádolnak minket” – jelentette ki anélkül, hogy a szexuális visszaéléseket említette volna. Mint mondta, az egyház nehéz időszakot él meg, „folytonos vádaskodásokkal” akarják bemocskolni. Az egyházfő ezért felszólította a püspököket, hogy védjék meg az egyházat az ilyen „üldöztetéstől”.
A hírügynökségek szerint Ferenc pápa kijelentésével vélhetőleg Carlo Maria Vigano érsekre utalhatott, aki a papi pedofília eltussolásával vádolta az egyházfőt. Az egyházon belül azóta vita zajlik a követendő irányról a pápa konzervatív ellenfelei és az úgynevezett modernizálók között.
A Vatikánba 267 szinódusi atya érkezett a világ egyházmegyéiből az október 3-án kezdődött tanácskozásra. Az üléseken nyelvi csoportokban, a szinódust témáit tartalmazó munkadokumentum (Instrumentum laboris) pontjait dolgozták fel. Az eredményt magába foglaló zárójelentésről (Relatio synodi) a szinódus utolsó napján szavaztak. A találkozón 23 szakértő és 36 fiatal is részt vett, nekik azonban nincs szavazati joguk.
Ez volt a Ferenc pápa által vezetett harmadik szinódus.