KuriózumDiáklányok bizonyították be a mobiltelefonok káros hatásait

Diáklányok bizonyították be a mobiltelefonok káros hatásait

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon és a Google Hírek-en!

Fű sem nő a mobiltelefonok és a wifi routerek mellett – bizonyította be öt kilencedikes dán lány, akiket eredményükért díjaztak is.

Team_Karse_til_dr-dk

A lányoknak az adta a kiindulópontot, hogy észrevették, amikor az éjszaka folyamán a fejük mellett marad a mobiltelefonjuk, másnap nem képesek kielégítően koncentrálni a tananyagra. Ezt követően a mobiltelefonoknak emberekre gyakorolt hatását szerették volna kideríteni, ám a Hjallerup iskolának nem volt megfelelő felszerelése az ehhez hasonló kutatásokhoz.

Így a lányok növényeket teszteltek. A kísérlet során hat tálcába kerti zsázsát raktak, és azokat olyan szobában helyezték el, ahol nem volt sugárzás. Másik hat tálcát pedig olyan szobába vitték, ahol két router dolgozott. Úgy számoltak, hogy a két router a mobiltelefon sugárzásával megegyező sugármennyiséget bocsát ki.

A diákok 12 napig vizsgálták, fényképezték a növényeket, és a kísérlet végén kiderült: a routerek mellett elhelyezett zsázsák nem növekedte, egy részük el is pusztult. A másik szobába található növények viszont normálisan fejlődtek.

Cress Collage

A teszt egy regionális versenyen első díjat eredményezett, sőt egy svéd idegsebész figyelmét is felkeltette, aki laboratóriumi körülmények, ellenőrzött keretek között tervezi megismételni a kísérletet.

Forrás: pozitivnap.hu

Legfrissebb

Hirdetés

Aktuális kedvencek

Ez is tetszeni fog

Kapcsolódó cikkek