Dánia lesz a legmagasabb nyugdíjkorhatárral rendelkező ország Európában, miután a parlament elfogadta azt a törvényt, miszerint 2040-re a lakosai csak 70 éves koruktól mehetnek nyugdíjba – írja a BBC. 2006 óta, Dánia a hivatalos nyugdíjkorhatárt az átlagos élettartamhoz köti, és ezt ötévente frissíti. Jelenleg ez a küszöb 67 év, de 2030-ban már 68 évre, 2035-ben pedig 69 évre emelkedik.
A 70 éves nyugdíjkorhatár minden 1970 december 31. után született személyre vonatkozik. Az új törvényt csütörtökön 81 szavazattal fogadták el, 21 ellenszavazat mellett. Azonban tavaly a szociáldemokrata miniszterelnök, Mette Frederiksen kijelentette, hogy a mozgó korhatár elvét végül újratárgyalják.
„Már nem gondoljuk, hogy a nyugdíjkorhatárt automatikusan emelni kell” – állította, hozzátéve, hogy pártja szerint „nem lehet tovább azt mondani, hogy az embereknek egy évvel tovább kell dolgozniuk”. Ehhez képest, mégis drasztikus döntés született.
Tommas Jensen, egy 47 éves tetőfedő a dán sajtónak úgy nyilatkozott, ez az intézkedés „nem ésszerű. Dolgozunk, dolgozunk és dolgozunk, de nem tudjunk tovább folytatni” – vallotta a kétkezi munkás, miközben kiemelte: a helyzet más lehet azok számára, akik irodai munkát végeznek, de a fizikailag megterhelő szakmákban dolgozók számára ez egy nehéz döntés.
„Egész életemben fizettem az adómat. Időm kell, hogy legyen a gyerekeimre és az unokáimra is” – hangsúlyozta Jensen a DK lapnak.
Az elmúlt hetekben több szakszervezeti tüntetés is volt Koppenhágában a nyugdíjkorhatár emelése ellen. A csütörtöki szavazás előtt Jesper Ettrup Rasmussen, egy dán szakszervezeti szövetség elnöke kijelentette, a nyugdíjkorhatár emelésére irányuló javaslat „teljesen igazságtalan. Dánia gazdasága egészséges, mégis az EU-ban a legmagasabb a nyugdíjkorhatár. A magasabb nyugdíjkorhatár azt jelenti, hogy az emberek elveszítik a jogot a méltóságteljes élethez idős korukban” – érvelt a szakszervezeti elnök.
A nyugdíjkorhatár Európában országonként eltérő, de több kormány is emelte a küszöböt az elmúlt években, egyrészt hogy tükrözze a magasabb várható élettartamot, másrészt hogy korrigálja a költségvetési hiányt.
Magyarországon ez a küszöb továbbra is 65 év. De Svédországban például 63 korukban mehetnek nyugdíjba az emberek, míg Olaszországban a standard nyugdíjkorhatár 67 év, bár a hírek szerint 2026-ban ez is emelkedhet.
Franciaországban is 2023-ban hoztak meg egy döntést, amely 62-ről 64 évre emelte a nyugdíjkorhatárt. A rendkívül népszerűtlen változás tiltakozásokat és zavargásokat váltott ki.


