A holland bíróság 2026 januárjában érvénytelennek nyilvánított egy még 2025 áprilisában kötött házasságot, miután kiderült, hogy az esküvőn elhangzott fogadalom, amit a ChatGPT segítségével írtak meg, jogilag hiányos. A bíróság úgy döntött, hogy az eljárás nem felel meg a holland polgári törvénykönyv rendelkezéseinek – derül ki a Zwolle-i bíróság kedden közzétett ítéletéből.
Az eset 2025 áprilisában történt az észak-hollandiai Zwolle városában, ahol egy pár úgy döntött, hogy esküvőjük levezetésére egy barátjukat kérik fel, ami a helyi törvények szerint megengedett, ha a városháza hivatalos anyakönyvvezetője is jelen van.
A szertartás levezetésére felkért barát a ChatGPT segítségével írta meg a kötetlen, vicces fogadalmakat, a szövegből azonban a bíróság megítélése szerint kimaradt a holland polgári törvénykönyv által előírt kötelező nyilatkozat, ami jogilag érvényessé tenné a házasságot. Az előírások szerint a házasulandó feleknek egyértelműen nyilatkozniuk kell arról, hogy teljesíteni fogják a házasság összes jogi kötelezettségét, ez a rész azonban hiányzott.
„Megígéred, hogy (a házasulandó felek neve) mellett leszel ma, holnap és örökké? Hogy együtt nevettek, együtt növekedtek és szeretitek egymást, bármi is történjen? Továbbra is támogatni fogjátok egymást, ugratni fogjátok egymást, és kiálltok egymás mellett, még a nehéz időkben is?” – állt a fogadalmakban.
A pár azzal érvelt, hogy a hiba nem az ő hibájuk volt, és hogy az esküvőn jelen lévő anyakönyvvezető akkor nem jelezte a problémát. Kérték a házasság eredeti dátumának megtartását a bíróságtól, az érzelmi hatásokra hivatkozva, de a bírák elutasították a kérelmet.
„A bíróság megérti, hogy a házasságkötés dátuma milyen fontos az érintett felek számára, de nem hagyhatja figyelmen kívül a törvényt” – áll az ítéletben, ami helyben hagyta a házasság érvénytelenítését.


