Kuriózum11 dolog, amit egy boomer státuszszimbólumnak tart, de a mai generációnak már...

11 dolog, amit egy boomer státuszszimbólumnak tart, de a mai generációnak már nem ér ennyit

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

A státuszszimbólumok olyan vagyontárgyakat vagy kiemelkedő jelentőségű dolgokat foglalnak magukba, amelyek a társadalmunk változó értékeit és meggyőződéseit tükrözik – illetve amelyekkel kitűnünk bizonyos csoportokból, környezetből. A boomerek pedig az az 1941-1965 között született generáció, akik számára szinte minden olyan apróság értéket jelent, amit a mai generációk már az élet szerves részeként, abszolút természetesként tapasztalnak meg.

Bár ma is folyik a versengés a „nekem legyen meg az, ami másoknak nincs” témában, mégis a világ óriásit változott az utóbbi közel egy évszázadban. Így azok az anyagi javak és egyéb kiváltságok, amelyek a közelmúltban még a gazdagság kollektív megélésében és megítélésében játszottak szerepet, ma már banalitásnak számítanak. És ez teljesen normális folyamat – írja a YourTango.

Ahogy fejlődik az emberiség, a társadalmi státuszszimbólumaink azzal együtt változnak, mint annak kollektív és közösségi elismerése is, hogy mit tartunk kiváltságosnak. Így nem meglepő, hogy ma már inkább az élmények és a szabadság, mint az anyagi javak körül forognak ezek az elvek. Ugyanakkor, ezek a felfogások továbbra is generációtól, demográfiai csoporttól vagy közösségtől függően változnak. Így ne csodálkozzunk, hogy ez a 11 dolog a boomerek számára még ma is szenzáció, (holott már nem az).

1. Luxusruházat

Régebben mintha nagyobb tétje lett volna a leghíresebb dizájnerek költeményeit viselni, de ma már nem forog minden ekörül. Bár még mindig vannak emberek, akik ilyen befektetéseket eszközölnek, mégis a hagyományos luxuscikkek már nem a nagy vagyonnal rendelkező emberek elsöprő költekezési szokása, különösen a „dupe lehetőségek” és a koppintott luxusmárkák felemelkedésének korában, amikor az emberek már nem azért öltöznek, hogy flancoljanak vele és befolyásra tegyenek szert. Ma annál inkább az egyedi stílus kifejezése és a merész utcai ruhák a népszerűek.

2. Utazás repülőgéppel

Bár az utazások nagy része még mindig drága és elérhetetlen sok ember számára, repülőgéppel utazni ma már sokkal kifizetődőbb, mint évtizedekkel ezelőtt. Tény, hogy egy-egy (luxus)nyaralásra befizetni még mindig státuszszimbólum lehet, de önmagában a repülőgéppel való utazás időben és költségben is hatékonyabb, ráadásul egy kattintásra elérhető szolgáltatás.

3. Bioélelmiszerek és luxustermékek

Nyilván mindig is lesznek különbségek a társadalmi rétegek között, és még azok is, akik átlagon felül keresnek, szigorú költségvetéssel és megfontoltan mennek bevásárolni. A fiatalabb generáció azonban másképp gondolkodik, annak ellenére is, hogy anyagilag bizonytalan: amit meg szeretne venni, arra pénzt spórol, áldozatot hoz, „kikoplalja”, de akkor is megveszi. Ami pedig a bioélelmiszereket illeti, bár még mindig drágák, nem feltétlenül vannak kizárólag a vagyonosok számára fenntartva.

4. Egy platform a véleménynyilvánításra

Néhány évtizeddel ezelőtt, még el kellett menni a közterekre ahhoz, hogy az emberek összejöhessenek és beszélgethessenek egymással. Ma viszont, az okos-eszközök és a közösségi média átértékelte a társas kapcsolatokat. Régen a véleménynyilvánításhoz élő emberi találkozásokra volt szükség, így aki már akkor valamilyen platformmal rendelkezett, azt minden bizonnyal befolyásos személyként kezelték. Manapság már nem is a platform számít, hanem inkább csak az, hogy kinek hány követője van a TikTokon. De a boomerek szemében ez még mindig valami kiváltságos dolog marad, pedig nem az.

5. Valódi szőrmebundák

Pár évtizeddel ezelőtt szőrmebundában látni egy nőt maga volt a két lábon járó luxus! Ezzel szemben, ma már levetkőztük ezt a státuszszimbólumot – derült ki a Fashion and Textiles kutatásából. Egyrészt ott van az állatvédelmi jog, ami keresztbe tett ennek az üzletnek, másrészt pedig ma már az sem viselne szőrmebundát, aki szó szerint úszik a pénzben (mert kollektíven elítélik és megbélyegzik, a gyártásuk etikátlan jellege miatt).

6. Faxgépek

Egy olyan világban, amelyben már a televízió és vezetékes telefon is luxusnak számított, a faxgép és kezelése egyike volt a legmenőbb dolgoknak. A boomereknek adatott meg a lehetőség, hogy felfedezzék ezt az (akkor még) csúcstechnológiát – nyilván számukra még mindig nagy szám, de az emailek, sms-ek, laptopok és okos-eszközök világában a faxgép már elveszítette a jelentőségét.

7. Mobiltelefonok

A számítógépekhez és a faxgépekhez hasonlóan a mobiltelefonok is azon eszközök közé tartoznak, amelyek a boomerek szemében státuszszimbólumok, de ma már semmi rendkívülit nem jelentenek. Ezek a készülékek lassan kötelező kiegészítői a világunknak, ezért a használatuk már kevésbé exkluzív, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Ellenben, ma inkább az számít luxusnak, ha valaki tok nélkül hordja a telefonját, mert valószínűleg megengedi magának, hogy bármikor kicseréljen egy összetört telefont.

8. Merész smink

Ha visszaemlékszünk, régen már egy vörös rúzs viselésétől is felkapták a fejüket az emberek. Ma már ebből azért jócskán kinőttünk. A sminktermékek világában végzett tanulmányból azonban kiderül, a boomerek által képviselt trendek és sminkelési szokások még ma is nagyban eltérnek a fiatalabb generációkéhoz képest. Különösen az ezredfordulósok és az X generációsok a sminket inkább a takarás, mintsem a hivalkodás eszközeként használják. A boomerek számára viszont egy látványos szemhéjfesték és egy vörös ajak továbbra is a gazdagság jele.

9. Plasztikai sebészet és kozmetikai munkák

Mivel napjainkban a kozmetikai munkákhoz és a plasztikai sebészethez való hozzáférés lassan olyan, mint leugrani a sarki boltba (enyhe túlzással), a mai generációk számára mégis sokkal elérhetőbbek ezek a szolgáltatások, árban és távolságban is, mint a boomerek korában. Ráadásul ma már nem nagy szám feltölteni az ajkakat vagy botoxolni, és már túl vagyunk azon is, hogy ezt tabuként kezeljük. Régebben viszont tényleg csak az ultragazdagok engedhették meg maguknak, hogy kés alá feküdjenek.

10. Szőnyeg

Még az 1990-es évek közepén is luxusnak számított a „faltól falig szőnyeg” egy háztartásban. Aki megengedhetett magának egy ekkora „perzsát”, az biztosan nem szenvedett hiányt semmiből (vagy ha igen, legalább volt egy szőnyege). A boomerek világában egyáltalán nem volt ritkaszám, hogy a családok extra pénzeket spóroltak meg és költöttek szőnyegekre – egyrészt a praktikus kényelem és a kreatív dizájn érdekében. Ma már ez jelentőségét veszítette: a munkánk miatt alig vagyunk otthon, és ha otthon is vagyunk, biztosan nem szőnyeget kefélnénk. Ehelyett inkább a „vintage” faburkolatok, könnyen takarítható letisztult, modern és egyszerű padlók a menők, amelyek megadják az embereknek a szabadságot, hogy élményekre költhessenek.

11. Órák

Bár egy Rolexet birtokolni még ma is nagy dolognak számít, a mostani generációk mégsem érzik szükségét annak, hogy egy vagyont költsenek ilyen darabokra. Az óra ugyanis, mint eszköz, funkcionalitás szempontjából értékét vesztette, fölöslegessé vált. Napjainkban szinte mindenkinek van egy okostelefonja, amelyen egy pillanat alatt ellenőrizheti az időt. Azok pedig, akik csak kiegészítőként viselik, biztosan eligazodnak az olcsó, de mutatós kategóriában.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek