Megdöbbentő vallomást tett a lapoknak nemrég egy fogyókúrafüggő brit nő. A negyvenes évei közepén járó Natasha azzal kezdte, hogy szégyelli magát, és az elmúlt húsz évét.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
A kétgyermekes anya tinédzserkorától kezdve súlyos fogyókúra-függőségben szenved, és amikor kiderült, hogy rákos, az első gondolata az volt, hogy a kemoterápiának köszönhetően végre megszabadulhat gyűlölt kilóitól.
A nő elmondása szerint 17 éves volt, amikor hízni kezdett, és azóta sosem volt elégedett a súlyával. Mivel szeret enni, soha nem éheztette magát, így mindig a legnépszerűbb fogyókúrákat vállalta be. Ezek hatásosak is voltak ideig-óráig, ám nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy ismét kilókat szedjen magára.
Visszaemlékezve az 1999-es évet tartja a mélypontnak, ekkor szülte meg az ikreit. Semmilyen ételt nem vont meg magától, sem az ikrektől, így a terhessége első felében már 86 kilogrammot mutatott a mérleg. Ezután viszont bármilyen módszerhez folyamodott, egyik sem vált be.
Az asszonynál 2009-ben diagnosztizáltak rákot, és első reakciója az öröm volt, amit ma már szégyell. Tudta, hogy a kemoterápia egyik mellékhatása a fogyás, ezért azt remélte, hogy vele is ez fog történni. Ám, ennek ellenkezője történt: kihullott a haja, és hízni kezdett.

A folyamatos hányingert a nő kizárólag evéssel tudta tompítani, amitől még rosszabb lett a helyzet. Orvosai 2012-ben közölték vele, hogy meggyógyult, ami csalódással töltötte el. Éppen legújabb fogyókúrájára készült, amikor orvosai figyelmeztették, egy fogyás már az életébe kerülhet. Natasha ekkor ijedt meg, és ráeszmélt arra, hogy az elmúlt húsz évben mindent megtett azért, hogy ártson magának, ám elhatározta: véget vett eddigi önpusztító életmódjának, és megbékél életével.