KuriózumBöjte Csaba: a pénz a gyerekekben "kamatozik" legjobban

Böjte Csaba: a pénz a gyerekekben „kamatozik” legjobban

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon és a Google Hírek-en!

Böjte Csaba elmondása szerint akármennyi pénze lenne, azt gyerekbe fektetné, mert a pénz a gyerekekben „kamatozik” a legjobban, s nem nyugdíjalapokban.

MTI Fotó: Máthé Zoltán
MTI Fotó: Máthé Zoltán

A szigetszentmiklósi Szent Miklós plébánia és a városi közösségi ház által szervezett, az önkormányzat és számos civil által támogatott kulturális és lelki gyakorlaton, vasárnap a ferences rendi szerzetes – a csíksomlyói Mária-évhez kapcsolódva – előadásában egyebek mellett arra kereste a választ, hogy mit tanulhat a 21. század embere Máriától, például a konfliktuskezelésben, a békés együttélés területén.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője kitért az ukrajnai eseményekre is, és hangsúlyozta: „nagyon fontos, hogy a béke királynőjét kérjük térségünk, világunk békéjéért”.

A mindennapi életből, gyakran saját hétköznapjaikból merített példái, humorral előadott történetei sokszor okoztak derültséget a közönségben, s tették átélhetővé és szemléletessé Böjte Csaba gondolatait, biztatásait például a küzdelem, az erőfeszítés fontosságáról vagy éppen figyelmeztetéseit a mai trendekről. Úgy fogalmazott: ma divat keseregni, mindent leértékelni, és sokan gondolják, hogy „attól menők, ha mindent leszólnak”. „Isten 4,5 milliárd évet fektetett ebbe a Föld nevű projektbe, ő meg azt mondja, gagyi” – szemléltette a „leszólást” Böjte Csaba, aki arra biztatott mindenkit, hogy „vegyük észre az értékeket, s tudatosan irányítsuk egymás figyelmét a jóra, a szépre”.

Szabó József (Fidesz-KDNP) polgármester köszöntőjében többek között arra emlékeztetett, hogy ez az alkalom azért is ünnep, „mert a testvériség jegyében zajló találkozót a magyar nemzet ereje hozta össze”.

Hutóczky Béla plébános az MTI-nek elmondta, hogy a szigetszentmiklósiak évek óta értéknek tartják Böjte Csaba mind Krisztus evangéliumához, mind a szeretetszolgálathoz kapcsolódó, a gyermekek szolgálatában megélt gondoskodását.

A mintegy kétezer résztvevővel zajló programon műsorral léptek fel a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyergyószentmiklósi Szent Anna gyermekotthonának lakói, a szigetszentmiklósi gyermekkórus, valamint az Ismerős Arcok együttes.

Legfrissebb

Hirdetés

Aktuális kedvencek

Ez is tetszeni fog

Kapcsolódó cikkek