Taníts meg megcsókolni a reggelt, szeretkezni a harmatcseppnek, imádkozni napsugárnak.
Taníts meg reggelt hazudni az éjszakának s taníts meg felébredni, ha reggelt álmodom…
Taníts meg hinni benned újra, Uram.
Az utolsó kötél, ami még hozzád köt – a nyakamon van.
Csókkal árultam el magam,
csók – melyet nem neked adtam.
S bár megváltásod íze ajkamon,
melyet szerelmem égetett belém –
némán üvöltök feléd:
Taníts meg újra hinni benned, Uram!
Hord tenyereden lelkem,
testemet majd magam cipelem,
s bocsásd meg bűneimet,
hiszen újra bűnbe estem:
fullasztó kegyelmed alatt hitemet megöltem…
Miképpen én is megbocsájtok azoknak,
akik ezt végignézték..
S szabadíts meg a gondolattól.
Hiszem.
