Dr. Gyarmati Andrea az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb gyermekorvosa. Több évtizedes tapasztalatával gyakori vendége televízióműsoroknak, saját rovatot vezet egy női hetilapban, a honlapján pedig igyekszik minden szülőnek válaszolni a gyermekekkel kapcsolatos kérdésekre.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
Az oldal sikerén felbuzdulva, a „Beszéljünk” sorozat részeként immár második könyve jelent meg a Saxum Kiadó gondozásában, amelyben a gyermekbetegségeket, kialakulásuk okait, kezelésüket igyekszik elmagyarázni. Minden szülőnek a leghőbb vágya, hogy gyermeke egészségesen fejlődjön.
A kisebb-nagyobb betegségek azonban alaposan próbára teszik a felnőtteket, akiknek gyermekük betegsége legalább akkora szenvedést jelent, mint csemetéiké. Mit kezdjünk a lázzal? A kiütésekkel? A fertőzésekkel? Mikor kell orvoshoz fordulni és mi az, amit magunk is gyógyítani tudunk otthoni körülmények között? Megannyi kérdésre ad kiterjedő választ Dr Gyarmati Andrea: Beszéljünk a betegségekről című könyve, amely mindennapi segítség nyújthat a kisgyermekes szülőknek.