KuriózumBebizonyították, hogy tulajdonképpen nem is létezik ez a szín

Bebizonyították, hogy tulajdonképpen nem is létezik ez a szín

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon és a Google Hírek-en!

A rózsaszín világszerte kedvence a kislányoknak, hisz a nőiességnek, a romantikának az egyik szimbóluma. Nemrég azonban a tudósok meglepő dologgal álltak elő, szerintük ugyanis a rózsaszín kizárólag az elménkben létezik.

szivarvany-szinei

Robert Krulwich professzor elmondta, a rózsaszín, a vörös és a lila kombinációjából tevődik össze, a két szín pedig a szivárvány ellentétes oldalain helyezkedik el. A brit tudós szerint a rózsaszín a szemeink és az elménk által születik meg.

Amikor egy rózsaszínű tárgyra nézünk, tulajdonképpen a fény hullámhosszát látjuk. A rózsaszín annak a fénynek a visszatükröződése, amelyik az adott tárgyról visszaverődik, míg mások elnyelődnek és e közben pigment képződik. Ezek szerint tehát a rózsaszín a fény-visszatükröződésnek köszönhető, és nem terjed önmagában. Azonban Jill Morton, a Hawai Egyetem professzora ellentmond brit kollégájának, szerinte a rózsaszín természetesen a színek egyike. Való igaz, hogy nem része a fényspektrumnak, hanem különböző színeket kell összekeverni ahhoz, hogy megkapjuk. ha veszünk egy kevés vöröset és egy kevés fehéret, rózsaszínt kapunk – mondta.

Legfrissebb

Hirdetés

Aktuális kedvencek

Ez is tetszeni fog

Kapcsolódó cikkek