Craig Hamilton-Parker, brit médium és spiritiszta, akit az új Nostradamusnak is neveznek, ijesztő jóslatokat osztott meg 2026-ra és az azt követő évekre vonatkozóan, amelyek olyan témákat érintenek, mint a világpolitika, Donald Trump és a japán környezeti katasztrófák.
Amerika és Grönland
Bár az utóbbi időben komoly aggodalmat váltott ki, hogy Amerika meg akarja szerezni Grönlandot, akár kényszerrel is, de Hamilton-Parker szerint nem kell ettől tartanunk.
Trump és kormánya azzal érveltek, hogy az Egyesült Államoknak biztonsági okokból szüksége van Grönlandra, azonban Hamilton–Parker szerint más okok is motiválják az elnök érdeklődését a világ legnagyobb szigete iránt.
„Az első reakcióm az volt, hogy ennek kevés köze van a hadsereghez, annak ellenére, hogy Grönland stratégiailag fontos” – magyarázta egy YouTube-videóban. „Valójában ingatlanokról van szó – olajkészletekről és, ami a legfontosabb, ritkaföldfémekről. Ezeknek az erőforrásoknak a kitermelése és feldolgozása nehéz, ami az új forrásokat rendkívül értékessé teszi.”
Majd hozzátette, hogy szerinte nem katonai átvételre, hanem „egy jelentős gazdasági megállapodásra” kerül sor.
„Megállapodás születik, amely potenciálisan nagyon nagy összegű kifizetéseket jelenthet Grönland erőforrásaihoz kapcsolódóan” – mondta.
Trump újra indulhat az elnökválasztáson
Hamilton–Parker úgy véli, hogy Trump valóban indulni fog a választásokon egy harmadik elnöki ciklusra, annak ellenére, hogy a 22. alkotmánymódosítás ezt tiltja.
Magyarázatként a brit médium így fogalmazott: „Megismétlem, amit korábban mondtam: úgy éreztem, hogy valami nagy globális konfliktus fog bekövetkezni, amelyben valószínűleg Tajvan is érintett lesz. Most belegondolva a helyzetbe, ez bármilyen globális konfliktus lehet. Tudom, hogy sokan kritizálták ezt, mondván, hogy nem lehet harmadik ciklus, mert ez áll az alkotmányban, de ki tudja? A világban olyan sok minden megváltozott.”
Azt is elmondta, hogy a következő választások idején olyan sok konfliktus lehet, hogy rendkívüli állapotot hirdetnek ki, ami azt jelentheti, hogy Trumpnak folytatnia kell a hivatali idejét, mert a világhelyzet „túl veszélyes” lesz ahhoz, hogy választásokat tartsanak.
Gázfelhő Japán felett
Hamilton–Parker különösen aggasztó előrejelzést osztott meg Japánról. E szerint valamikor ebben az évben – körülbelül 2026 augusztusában – pusztító gázfelhő boríthatja be az országot.
„Az egyik Nadi-olvasatomban az szerepelt, hogy figyelmeztetnem kell a világot egy országra, amelyet teljesen beborít egy gázfelhő” – magyarázta a médium.
„A közelmúltban további információk láttak napvilágot, amelyek megerősítik, hogy a helyszín valószínűleg Japán, körülbelül 2026 augusztusában. A hozzávetőleges helyszínről is vannak információink, az ország északi részén” – folytatta.
„Lehet, hogy valami bombaszerű eszközzel fokozzák a gázfelhőt vagy a vulkáni tevékenységet? Ez egy titkos támadásra utalna” – tette hozzá Hamilton–Parker.


