Elérkezett az ideje annak, hogy felhasználjuk a Kos csillagjegy csodálatos energiáit, hogy javítsunk bátorságunkon és a „bármit megtehetek” érzésünkön, hogy növeljük a saját személyünkben vetett hitünket. Most azzal a szándékkal kell cselekednünk, hogy feladjuk azokat a dolgokat, amelyek már nem szolgálják azon érdekeinket, amelyekre valóban szükségünk van, és eddig elhanyagoltuk.

2021. október 20-án, a Telihold a Kos jegyében érkezik, mely első teliholdja lévén a csillagászati ősznek, arra késztet bennünket, hogy teljesítsük álmainkat és bízzunk önmagunkban. Ne felejtsük el, hogy a jelen az egyetlen, ami számít, ezért el kell határolódnunk a drámáktól, magunk mögött kell hagynunk a múltat, és igyekezzünk ne aggódni annyit a jövőnk miatt.

A telihold a hét közepén érkezik meg, azaz október 20-án, 17:57-kor láthatjuk a felettünk lévő égbolton, melyet még a Vadász Holdja néven is ismerhetünk, lévén az első Hold a Betakarodás Hónapját követően.

De mire is számíthatunk a Kos jegyében érkező Teliholdtól?

A Vadász Holdja a Kos jegyében érkezik. Amint azt már tudjuk, a Kos egy erős csillagjegy, bátor, tele önbizalommal, amely szenvedélyesen képes szeretni és meglehetősen gyorsan megtud haragudni is.

A Kos gyakran hibázik az életben az önzése miatt, ugyanakkor kitűnő versenyszellemmel rendelkezik és szeret első lenni mindenben, amit tesz (néha a körülötte lévő emberek kárára). Merész és ambiciózus, tele energiával és lelkesedéssel. Ezért gyakran örömforrást jelent a körülötte élő emberek számára, mert mindig tele van mosollyal, boldogsággal, pozitív energiával és sok hihetetlen történettel.

Az október 20-i Telihold meghatározó állapota: az energia, központi témája: az akció.

A Kos sugárzó energiája mindannyiunk számára élénkítő lehet, és arra kényszerít, hogy végrehajtsuk azokat a változtatásokat, amelyeket már nagyon régóta szerettünk volna, de eddig mindig találtunk okokat és módszereket azok elhalasztására vagy figyelmen kívül hagyására.

Az univerzum azt üzeni számunkra, hogy bízzunk önmagunkban, mert az életünk megváltoztatása holisztikus előnyökkel jár számunkra, és segít bennünket abban, hogy boldogabb és szebb jelenben legyen részünk, aggodalmak és problémák nélkül.

Bár a Kos Teliholdja és annak tüzes és ambiciózus akciója cselekvésre ösztönözhet bennünket, fontos, hogy felhasználjuk ezt a hihetetlen energiát, és összpontosítunk azokra a dolgokra, amelyeket régóta szerettünk volna megtenni – ugyanakkor igyekezzünk nem elpazarolni az időt olyan dolgokkal, amelyek valóban nem is számítanak.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.