A Vízöntő csillagjegyben járó, február 15-16-i újhold és napfogyatkozás pozitív energiái megkönnyebbülést és fellélegzést hoznak mindannyiunk számára.
2018 kezdete óta az a legfőbb feladatunk, hogy elengedjük a régi dolgainkat és az újév beköszöntével a lelkünk is egy frissebb és tisztább évnek nézzen elébe. A januári telihold és holdfogyatkozás is ebben az elengedési folyamatban játszott fontos szerepet, hiszen impulzusai elősegítették, hogy el tudjunk szakadni a minket visszatartó erőktől, és megújultan haladjunk tovább utunkon.
Érdekes módon a mostani februárban nem lesz telihold, ami azt jelenti, hogy ez a hónap az újdonságokról és a friss kezdetekről fog szólni. Az elengedés most kissé háttérbe szorul, és ehelyett az újhold és a napfogyatkozás energiáiból merítve a jövőnk építgetésére koncentráljunk.
Érdemes megjegyeznünk, hogy a mostani napfogyatkozás csupán részleges lesz, ezért energiái sem lesznek olyannyira intenzívek, mint az augusztus 21.-i teljes napfogyatkozásnak. Ezt a csökkent intenzitást még az is fokozza, hogy a Vízöntő jegyében történik, és ez a csillagjegy kedves, finom, reményteli és szerető energiákat hordoz. Ezek a pozitív energiák viszont rendkívül jól beleillenek abba az újrakezdésbe, amit az év eleje óta alakítgatunk.
A Vízöntő segítségünkre lesz abban is, hogy merjünk nagyobban álmodni, és céljaink elérésére pontos tervet tudjunk készíteni. A napfogyatkozás ezt csak tetőzi, általa képesek leszünk dolgainkat egy felsőbb szemszögből nézni, ami sokkal nyitottabbá és kreatívabbá tesz. Ráeszmélünk arra, hogy kimondott szavaink, tetteink mekkora hatással vannak másokra és a körülöttünk lévő világra, végre képesek leszünk felelősséget vállalni megnyilatkozásainkért és hozzáállásunkért. Ezen energiák ajtót nyitnak a tudatosság felé vezető úthoz, segítségével szívünk és elménk is képes lesz megnyílni a jó irányába.
Ennek a napfogyatkozásnak egyik másik fontos ügye a kapcsolatok. Ezen belül is a saját magunkkal kialakított kapcsolatra kell fókuszáljunk, lassan induljunk el a saját magunk megismerésének útján, hogy aztán rá tudjunk kik is vagyunk valójába. Másrészt viszont a többi emberrel kialakított kapcsolatainkat kell megszűrjük, mert sok olyan akadt köztük, amely már nem szolgálja a te javadat. A fontos és jól működő kapcsolataidban viszont figyelj arra, hogy mindig légy őszinte, nyitott lelkű, és bátran fejezd ki magad, ha problémád adódik a kommunikáció az, ami megmentheti a kapcsolatot.
Szánj önmagadra időt, és vedd számba, hogy melyek az igaz érzéseid, ha kételyeid támadnának képzeld mások helyébe magad és egyből látni fogod mi a helyes és mi a helytelen. Ne aggódj, mert a végén minden úgy alakul, hogy az számodra jó legyen. A napfogyatkozás energiái a munka terén is felpörget. Használd ki és haladj a tennivalóiddal.
Törekedj arra, hogy úgy éld az életed, hogy azt érezd teljes vagy. Felteheted magadnak a kérdést: „Mire van szükségem ahhoz, hogy kiteljesedjek?” és ha megvan a válasz, tégy érte. Hallgass bátran a belső hangodra, mert az nem csal. Szánj időt arra, hogy a testedet is tápláld és kényeztesd, figyelj oda az egészségedre, mert nincs is annál fontosabb.
A Vízöntő jegyében történő részleges napfogyatkozás pozitív, szerető, játékos energiáit mindenképpen ki kell használnod, a januári „nagytakarítás” után igazi felfrissülést hoz, ezért tekints úgy rá, mint az Univerzum ajándékára!