Egy kenti nő lett az első anya az Egyesült Királyságban, aki méhátültetés után adott életet a gyerekének, miután megkapta egy elhunyt donor méhét.
A nő fia decemberben született, több mint 3 kilóval.
„Ez egyszerűen egy csoda. Soha nem gondoltam volna, hogy ez lehetséges” – mondta a nő, aki 16 éves korában tudta meg, hogy egy ritka rendellenességben szenved, ami azt jelenti, hogy a méh alulfejlett vagy hiányzik.
Amikor megismerkedett a párjával, azonnal elmondta neki a diagnózist. A pár kezdetben azt tervezte, hogy egy béranya segítségét kéri, de később feliratkoztak a méhtranszplantációs programra.
Néhány év elteltével megkapták a hírt, hogy a nő jogosult a transzplantációra, és 2024-ben megműtötték. Ezt követően termékenységi kezelések következtek.
Aznap, amikor megtudta, hogy terhes, úgy érezte, hogy ő „a legszerencsésebb nő a világon”.
A kisfiú császármetszéssel született, és az élmény mindkét szülő számára „hihetetlen” volt.
„Emlékszem, hogy felébredtem, és láttam a kis arcát a cumival a szájában, és úgy éreztem, mintha még mindig álmodnék. Hihetetlen volt” – idézte fel az édesanya.
A pár most azt fontolgatja, hogy egy második gyereket is vállal, és kimondhatatlanul hálásak a donornak és a családjának.
A nő azt is elmondta, hogy gondoskodni fog arról, hogy a fia tudjon a csodáról, amelynek köszönhetően a világra jött.
Világszerte körülbelül 25-30 csecsemő született méhátültetés segítségével, Hugo pedig az első ilyen baba az Egyesült Királyságban.
A transzplantációk több mint kétharmada élő donoroktól származott, egyharmada pedig elhunyt donoroktól.


