Ha az elmúlt napokban fizikailag vagy lelkileg furcsán érezted magad, vagy azt érzékelted, hogy az elektromos hálózat nem működött rendesen, akkor minden bizonnyal a napkitörés miatt volt. A napviharok hatással lehetnek a rádió- és GPS-kapcsolatokra, de az emberi egészségre is.
“Amikor a Nap maximumon van, akár több éven keresztül is, ezek a jelenségek mindennaposak. Aztán vannak úgynevezett nyugalmi időszakok, amikor hónapokig egyáltalán nem történik semmi” – mondja Adrian Şonka csillagász.
A mágneses erőterű töltött részecskékből álló szál július 15-én kivált a Napból, és július 19-20-án érte el a Földet, de hatása akár még napokig érezhető lesz.
A napkitörések következtében gyönyörű északi fény látható, de veszélyes zavarokat is okozhat ez a jelenség.
“A kisebb külső műholdak bizonyos átmeneti problémákat szenvedhetnek, lehet, hogy le kell állítani őket, hogy a fedélzeten lévő áramkörök ne sérüljenek” – mondta a szakember.
A szakemberek szerint a napkitörések miatt elsősorban a rádiókommunikáció alapján működő készülékekkel adódhat gond, de a GPS típusúaknál is lehet probléma.
Az egészségünkre is hatással lehet
Prof. Dr. Silviu Gurlui: “Védjük sokkal jobban magunkat a Naptól, maradjunk otthon, de, ha ki kell menjünk, viseljünk megfelelő védőruházatot és napszemüveget, amely védelmet biztosít az ilyen nagyobb intenzitású sugárzás esetén is.”
Ilyen intenzitású napkitöréseket 1859-ben jegyeztek fel. A szakértők szerint ezek egyre gyakoribbak lesznek.
„Nem harcolhatunk a Nappal. Az egyetlen megoldás az, hogy megvizsgáljuk jobban a napkitörést, és akkor ki tudjuk számolni, mikor éri el a Földet, így meg tudjuk védeni azokat a műholdakat, amelyek érintettek lehetnek” – mondta Adrian Şonka csillagász.
A robbanás pillanatától számítva körülbelül három napba telik, mire a részecskék elérik a Földet.