A múltban összekevertem a „szerelem” kifejezést a „szeretet” szóval.
Számomra minden romantikus élmény a szerelem címkéje alá esett. A szerelem megfelelő meghatározására irányuló törekvésem folyamatban van, de most már legalább egy ötletet alkothatok arról, hogy mi is az. Korábban tévedtem – amikor beleszeretsz valakibe, más, mint szeretni valakit.
Sokszor beleszerettem (ó, oly sokszor), de csak egyszer szerettem.
Beleszeretni valakibe így definiálható:
Tegyük fel, hogy sétálsz és hirtelen esik. A következő lépés (függetlenül attól, hogy meddig tart, hogy megtörténjen) az, hogy hogyan forduljál vissza. Amikor szerelembe esünk, valószínűleg kijózanodunk belőle – ezt a „szerelemből való kiesésnek” nevezik.
A beesés és kiesés oka az egó. Amikor szerelembe esünk, az egónk egy vagy más módon részt vesz. Másképp fogalmazva, a szerelem belélegzése általában csalódásokkal, izgalmakkal, pusztító kapcsolatokkal vagy szexuális kapcsolatokkal jár. Egónk minden ilyen helyzetben a legfontosabb szereplő. Még az álmodozás vagy a test-központú kapcsolatok is, amelyek arra szolgálnak, hogy jól érezzük magunkat, gyakran egó alapúak, mert a másik embernek a vágya a kapcsolatok középpontjában áll.
Mindannyian tudjuk, hogy bármi, amit az egó teremt, végül megszűnik, beleértve az érzelmeket és gondolatokat. Amikor az egó leáll, akkor kiesünk a szerelemből. Más szóval, amikor már nem vágyunk a másikra, amikor már nincs szükségünk rájuk, vagy amikor nem felelnek meg elvárásainknak, akkor kikerülünk a beesésből.
Ez trükkös, mert a szerelem és a szeretkezés nagyon hasonlít az elején. De ami megmutatja a szeretetünk valódi természetét, az az, hogy mi történik az eufória elmúlása után. Ez az, amikor szerelem és szeretkezés divergál.
A szerelem az egó ellentéte. Íme a „szerelem” szó méltósága. Figyeld meg, hogyan áll meg a szó a saját lábán, hozzáadott igék nélkül. A szerelem így definiálható:
Egy állandó, stabil állapot, amely nem esik sehova vagy emelkedik ki. A szerelem csak egyszerűen létezik.
Azt hiszem, hogy ez a fajta szerelem ritkán fordul elő életünk során. Nagyon kevés olyan ember van, aki meg tudja szelídíteni az egóját, és a helyére tudja rakni.
Mindannyian hallottuk az idézetet: „Nem tudok vele élni. Nem tudok nélküle élni.” Az igaz szerelem számomra az ellenkezője ennek a mondásnak. Tudjuk, hogy szeretünk valakit, ha velük tudunk élni, és nélkülük is élhetünk. Van valami a szerelemben, ami legyőzi a távolságot és a helyet. Van benne valami, ami lehetővé teszi számunkra, hogy a másik ember boldogságát a sajátunk fölé helyezzük.
A szeretetet nem az egó hozza létre. Nem ismer haragot, nem haragszik, nincs bosszú. Tud türelmet, kedvességet, kompromisszumot adni. És az egészben az a szép, hogy minden olyan tulajdonságunk szerelem közben amit a másik iránt mutatunk, természetes. Ahogyan az anyaság is ösztön, a szerelem is ösztönös. Nem kell kényszerítenünk magunkat a kompromisszumra vagy a türelemre; Magától jön.
Amikor szerelmesek vagyunk, úgy érezzük, hogy teljes biztonságban vagyunk. Engedjük meg, hogy ez a személy megkérdőjelezzen minket, hogy segítsen nekünk a legjobb verziónk megszületésében. És ez olyan boldogságot vált ki belőlünk, amit nem tudunk könnyen mérni.
A szerelem azt jelenti, hogy ismét gyermekekké válunk. Nem foglalkozunk azzal, amit az elme generál, hanem arra összpontosítunk, amit a tapasztalat hoz. Mint egy gyerek, aki szabadtéri játékot élvez, imádjuk szeretőnket anélkül, hogy a múlton vagy a jövőn elgondolnánk. Amikor szeretünk, az idő megáll. Az órák szünetelnek, a naptárak bezárulnak, és a föld úgy tűnik, hogy abbahagyta forgását.
Nincs elmúló eufória, amikor szeretünk. Minden nap euforikus lesz.
Amikor szerelmesek vagyunk, nem vágyunk másra jobban, mint a szeretett emberrel lenni. Nem azért, mert szükségünk van rá, vagy hozzá vagyunk nőve, hanem azért, mert kíváncsiak vagyunk. Kíváncsiak vagyunk, hogy megtudjuk, milyen valódi szerelem állhat a rendelkezésünkre. Kíváncsiak vagyunk, hogy megtapasztaljuk azt a szeretetet, amely távol van a vágytól vagy a szükségletektől.
Bár nem bánjuk a szeretett ember hiányát, ragaszkodunk a jelenlétükhöz. Ez különbözteti meg a szeretettől a szerelmet. Amikor szerelembe esünk, a kiesés általában azt jelenti, hogy meg kell válnunk. Valami valahol elhív minket. De amikor szerelmesek vagyunk, úgy döntünk, hogy nem válunk meg.
A szerelem az erős hit folytonos sorozata. Ugrunk, tudván, hogy ha nem így teszünk, akkor fájdalom és a megbánás lesz a végeredmény. És minden ugrásnál bízunk benne, hogy nem fogunk elesni.
