Általában véve az IQ tesztek mindegyike arról szól, hogy egy halom kérdést át kell olvasnunk és megválaszolnunk. Az alábbi azonban merőben különbözik, hiszen csak három kérdésre kell megadnunk a válaszokat. Mindennek ellenére ez a teszt ugyanakkor türelmet és fokozott odafigyelést igényel.

A kognitív gondolkodást mérő tesztet (KGMT) Shane Frederick pszichológus dolgozta ki, 2005-ben. Bevallása szerint a pszichológus azért választotta ezt a három kérdést, mert az emberek általában impulzív módon, válaszolták meg, vagyis nem átgondolva és nem mérlegelve válaszukat.
Ennek ellenére mégis nagyon kevés ember képes helyesen megválaszolni a teszt mindhárom kérdését. Az említett teszt kérdéseit 2003 januárjától kezdve 3428 alanyon tesztelték, és 26 hónapon keresztül 32 tanulmányt készítettek róla. Ez idő alatt a tesztalanyok csupán 1% válaszolta meg helyesen a három kérdést és ezek mindegyike neves egyetemek (Harvard, Yale) diákjai voltak.
Ez a rövid IQ teszt azzal a céllal jött létre, hogy tesztelje az emberek racionális gondolkodásmódját. És akkor lássuk a kérdéseket!
1. A baseball labda és a baseball ütő problémája!
Egy baseball-labda ütővel együtt 1.10 dollárba kerül. Az ütő 1 dollárral többe kerül, mint a labda. Mennyibe kerül a labda?
2. A “miegymásokat” gyártó gép problémája!
Ha 5 gép, 5 perc alatt 5 db. “miegymást” gyárt, 100 gép 100 db. “miegymást” mennyi idő alatt állít elő?
3. A kiterjedési felületüket megduplázó tavirózsák problémája!
Egy tó felületének bizonyos részét tavirózsák borítják. Minden egyes nap, a tavirózsák megduplázzák kiterjedési felületüket. Ha 48 nap alatt borítják be a tó egész felületét a tavirózsák, akkor mennyi idő alatt borítják be a tó felületének felét?
–
–
–
–
–
–
–
–
Akkor nézzük a helyes válaszokat!
1. Az első kérdés kézenfekvő megoldása a 10 cent lenne. De a helyes válasz az 5 cent. A Princetonon végzett kísérlet alkalmával megfigyelték, hogy a 10 centet válaszolók kevesebb türelemmel rendelkeztek, mint a helyesen válaszoló társaik.
2. Megérzésünk azt sugallja, hogy a helyes válasz 100 perc lenne. A válasz azonban a következő: 5 perc szükséges ahhoz, hogy 100 gép 100 db. “ miegymást” gyártson.
3. A többség válasza erre a kérdésre 24 nap. A helyes válasz viszont 47 nap.