A sok pénz bizonyos mértékig talán boldoggá tehet, de ez a férfi talált valami sokkal jelentőségteljesebbet. Lemondott addigi luxuséletviteléről, hogy a szívére hallgasson.
Az argentínai Buenos Airesből származó, 30-as éveiben járó Diego Bustamante hosszú utat tett meg, mire eljutott oda, ahol most van, ahhoz az élethez, ami igazán kedves a szívének.
Bustamante 2000-ben otthagyta az iskolát, ahol mezőgazdaságtant tanult. Úgy döntött, inkább színész szeretne lenni.

A húszas évei elején Mexikóba költözött, hogy követhesse az álmait, és a dráma iránti szenvedélyének éljen, de végül valami egészen mást talált, valami sokkal gyönyörűbbet.
„Mexikó lehetővé tette számomra, hogy rájöjjek, milyen magányos vagyok, és megváltoztassam a történetemet. Több céllal tértem vissza Buenos Airesbe: újra kapcsolatba kerülni a családommal, hogy begyógyítsam a sebeket; és újra visszatérni a ferencesekhez, akik elültettek bennem egy magot” – emlékezett vissza a férfi.

Most már megértette, mi a célja: az, hogy az életét felajánlja másoknak. Végül Saltában találta meg az új otthonát. Itt hozta létre a Pata Pila Civil Egyesületet a helyi közösségek megsegítésére. De ez még csak a kezdet volt.
Rátalált a családjára
2014-ben Diego Bustamante rátalált hat fiatal testvérre, akiknek segítségre volt szükségük. Végül megismerkedett a fiúk hetedik testvérével, az egyetlen lánnyal is, és azonnal megszerette a gyerekeket, Willyt, Patot, Mariot, Maxit, Juant, Arielt, és az egyetlen lányt, Juanitát.
Bustamante magához vette, és végül hivatalosan is örökbe fogadta a gyerekeket. Azokról a kihívásokról, amikkel az út során szembesült, így nyilatkozott:
„Természetesen van, amikor túlterhelt vagyok, érzem, hogy ez egy nehéz küzdelem, és minden túl nehéznek tűnik, de veszek egy nagy levegőt, és a bizalmat választom, mert érdemes odaadni az éltemet ezekért a srácokért.”

A férfi arról is beszélt, milyen volt a mindennapi életük 2021-ben, a világjárvány idején. Elmondta, hogy a plusz együtt töltött idő segített, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz. Korán keltek, együtt tanultak és dolgoztak, ebédeltek és sziesztáztak, majd tanultak még egy keveset.
A szeretet nem a birtoklásról szól
Ez a mindennapi rutin egy átlagos család képét vázolja. Bustamante ugyanakkor azt mondja, mindig arra ösztönzi a gyerekeket, hogy tartsák a kapcsolatot biológiai szüleikkel.

„Mellettük vagyok, mint bármelyik anya vagy apa, de nem akarom helyettesíteni a szüleiket. Nem vagyok az apjuk, és nem is várom el, hogy így szólítsanak” – magyarázta.
Elmondása szerint a gyerekek telefonon tartják a kapcsolatot a biológiai szüleikkel. A nagyobbak gyakrabban telefonálnak, de a kicsiket is biztatja, hogy ápolják a kapcsolatot a szüleikkel.
Egy megváltozott ember
Hét gyerekről gondoskodni persze nagy kihívás, de a férfi azt mondja, nem kell teljesen egyedül boldogulnia.

„A nagyobb gyerekek sokat segítenek. Mind besegítenek, leszedik az asztalt, elmosogatnak, rendben tartják a szobájukat. Tavaly egy barátom, Antonella is sokat segített az iskolával kapcsolatos dolgokban” – magyarázta Bustamante.
Az egykori kiváltságos fiatal fiúból igazi családcentrikus férfi lett. Bustamante rájött, mi az, ami igazán fontos az életben, és most minden idejét és energiáját a családjának szenteli.