Tényleg nincsenek szavak az alábbi videó láttán. Ezt a 88 éves hölgyet bűn lenne idősnek nevezni, hiszen aki ennyi évesen így járja a swinget, az örök fiatal, lélekben mindenképp, legfeljebb a sejtjei felett járt el kissé az idő.
Itt a bizonyíték arra, hogy ha valamit igazán szeretünk, ha valami állandóan lázba hoz, felvillanyoz, akkor nincs olyan, hogy probléma, baj, stressz, legalábbis ezek a negatív érzések semmiképp nem állandósulnak életünkben, mivel ott van az a bizonyos dolog, ami életben tart, ami erőt ad, amitől boldogak vagyunk. És a videóban szereplő, fantasztikusan kinéző 88 éves hölgy esetében a tánc jelentett mindent. Mikor a színpadra lépett, vélhetően 50 évvel fiatalabb táncpartnerével, a közönség még nem sejtette, hogy mi fog kisülni ebből a produkcióból.
De mikor megtörténtek az első tánclépések, tudni lehetett, hogy ez az előadás fergeteges lesz. És az is lett, a közönség folyamatosan tapsolt, sikoltozott, a végén pedig állva ünnepelte a táncoslábú, piros sportcipőt viselő hölgyet.