Egy 19 éves katari fiú, aki úgy született, hogy a teste alsó része nem volt kifejlődve, minden várakozást felülmúlt. Minden nehézség ellenére elvégezte az iskolát, most politológia szakon tanul egy brit egyetemen, és motivációs előadó. Azt reméli, hogy a jövőben nagykövetként képviselheti a hazáját.
Amikor Eman Al-Obaidli 2001-ben teherbe esett, és ikreket várt, az orvosok azt javasolták neki, hogy vetesse el az egyik babát, mivel egy ritka fejlődési rendellenesség, a kaudális regresszió szindróma miatt, gerincoszlopának alsó szakasza nem fejlődött ki teljesen. Az érintett területhez tartozik a csípő, a lábak, a farokcsont és számos fontos belső szerv is.
Eman Al-Obaidli és a férje, Mohammed Al-Muftah azonban úgy döntöttek, hogy nem szakítják meg a terhességet.
„Én leszek a bal lába, te pedig a jobb” – mondta az édesanya a férjének. Ghanim és Ahmad végül 2002. május 5-én születtek meg. A fiúknak van egy nővére is, Gharissa Al-Muftah.
Ghanim gyerekként számos nehézségbe ütközött. Az osztálytársai gúnyolták őt a fogyatékossága miatt, és ezért a fiú nem szeretett iskolába járni. Az édesanyja azonban meggyőzte őt, hogy beszéljen a többi gyerekkel, és magyarázza el nekik az állapotát.
Ghanim megfogadta a tanácsot, megpróbált nyitni az osztálytársai fel, és végül elfogadták őt. A család ráadásul több könyvet is írt Ghanim betegségéről, és ingyen szétosztották azokat a környékükön, hogy tájékoztassák az embereket.
A nehéz kezdet után Ghanim nagyszerűen boldogult az iskolában, és most már az egyetemi diploma megszerzésén dolgozik. Semmi sem tántoríthatta őt el céljai elérésétől. Ghanim nem használ kerekesszéket, ragaszkodik hozzá, hogy a kezeire támaszkodjon, mert úgy érzi, hogy a hiányosságok helyett arra kell összpontosítania, amije van.
A fiú elképesztően aktív, és szinte minden elképzelhető tevékenységet kipróbál: búvárkodik, úszik, gördeszkázik, de kipróbálta magát súlyemelésben és sziklamászásban is. Ugyanakkor motivációs beszédeket tart, hogy inspiráljon másokat, és megmutassa nekik, semmi sem lehetetlen.
„Az a pillanat, ami nagyon sokat jelent számomra, az, amikor látom, hogy édesanyám és édesapám büszkék rám és az eredményeimre” – mondta Ghanim a legfontosabb motivációjáról az életben.
„Az ilyen pillanatok számomra feltöltődést jelentenek, ami arra ösztönöz, hogy folytassam, és mindent megteszek, hogy lássam azt a csillogást a szemükben.”
Minden egyéb nehézség mellett Ghanimnak számos műtétre és kezelésre is szüksége van, de nem hagyja, hogy mindez hatással legyen a lelkesedésére, és hisz benne, hogy elérheti a céljait. Úgy gondolja, hogy az állapota miatt megtanult következetesnek lenni mindabban, amit meg akar tanulni, és el akar érni. Ugyanakkor azt is megtanulta, hogy az akadályok nem állhatnak az útjába.
„Azt mondják, ami nem öl meg, az megerősít, engem pedig erősebbé tett az állapotom, és megmutatta a személyiségem erős pontjait” – mondja Ghanim.
