Az édesanya egy pillanatig sem habozott, és mindenét feláldozta, hogy megmentse rákkal küzdő fia életét, de a családja emiatt fedél nélkül maradt. Egy kedves idegen, aki ebben az időszakban ismerte meg őket, úgy döntött, segít nekik.
Cynthia Robinson a nevadai Las Vegasban dolgozott ápolónőként egy onkológiai központban, amikor 2015-ben megismerte a nehézségekkel küzdő családot, Basil Dallast, aki a kórházban kapott sugárkezelést, és édesanyját, Marcia Duncant.
„Minden pácienssel beszélek, hogy elmagyarázzam a sugárzás lehetséges mellékhatásait, és ekkor nyílt meg nekem Basil anyja, és mondta el, hogy hajléktalanok” – idézte fel az ápolónő.

A család története mélyen meghatotta Robinsont. „Egy fiam van, és két lányom. Nem tudom elképzelni, hogy a gyerekeimnek ne legyen otthona” – magyarázta.
Háromgyerekes anyaként úgy érezte, tennie kell valamit Duncanért és a gyerekeiért, ezért beszélt a kollégáival, és közösen sikerült találniuk egy motelt, ahol a család két hétre megszállhatott. Ez azonban csak ideiglenes megoldás volt, és Robinson ennél többet szeretett volna tenni. Miután megbeszélte a kollégáival, a FOX5 csatorna egyik műsorának segítségét kérte – a Surprise Squad pontosan az ilyen nehéz helyzetbe került emberek életét igyekszik jobbá tenni.
A műsor stábja néhány napon belül válaszolt Robinson kérésére, és az ápolónővel együtt ellátogattak a motelbe, ahol Duncan a két fiával megszállt.

A műsorvezető, Cassandra Jones, elmondása szerint még maga Robinson sem tudta, milyen meglepetéssel készültek a család számára. A motelben Jones bemutatkozott, és elmagyarázta, hogy Robinson kérte a segítségüket. Az akkor 17 éves Basil elmondta, hogy agydaganatot diagnosztizáltak nála, és azt is hozzátette, hogy sokszor elviselhetetlen fejfájás kínozza, és gyakran sír a fájdalomtól.
Duncan elmondta, hogy a fiát a Los Angeles-i Gyermekkórházban műtötték meg, Basil öccse, Shamarie Dallas pedig felidézte, hogy amikor látta, hogy bátyja vonaglik a fájdalomtól, nem tudott uralkodni magán, és ő is sírva fakadt. Basil azonban azt mondta: „Tulajdonképpen hálás voltam érte, hogy én élem ezt át, és nem a testvérem.”
Duncan hónapok óta próbált munkát találni, de sikertelenül, és a család senkitől nem kapott támogatást Robinson kivételével.

Miután meghallgatta a történetüket, Jones elvitte Duncant és a fiait, hogy találkozzanak valakivel. Útközben Duncan elmondta, hogy hamarosan el kell hagyniuk a motelt, de még fogalmuk sem volt, hová mehetnének, vagy mihez kezdhetnének.
„Mindig azt mondom az embereknek, hogy tartsanak ki, őrizzék meg a hitüket” – mondta Robinson, aki jól ismerte a család helyzetét. „Meghalt az édesanyám, aztán 3 héttel később a mostohafiam is meghalt rákban. Három héttel ezután a férjem is meghalt. Ismerem ezt a helyzetet, én is átéltem. Képesek vagytok rá” – tette hozzá.
A Surprise Squad stábja ezután bemutatta Duncant és a fiait az egyik szponzoruknak, a United Nissan tulajdonosának, Don Formannak.

„A történetetek inspirált bennünket, és tudjuk, hogy nehéz időket kellett átélnetek. Szóval amíg Basil felépül és megerősödik a következő 12 hónapban, szeretnénk titeket üdvözölni az új otthonotokban!” – jelentette be Forman, miközben bevezette a családot a lufikkal feldíszített házba, amit nekik ajándékoztak. Duncan örömében könnyekben tört ki, de még Robinson is megdöbbent az elképesztően önzetlen gesztustól. A két nő őszinte szeretettel ölelte át egymást, és a fiúk is vidáman mosolyogtak a háttérben.
A családot ezután körbevezették a házban, majd Stephen Zimmerman kosarassal is találkoztak, aki meghívta őket az egyik meccsére.
„A világ legrosszabb érzése tudni, hogy anya miattunk küszködik. Néha arra gondolok, hogy ha nem lennének neki, jobb élete lehetne. Ez a gondolat néha nagyon elkeserít, de nem mutatom. Ezért kell mindent megtennem, amit csak tudok, hogy büszke legyen rám” – vallotta be Basil, akit nagyon meghatott a meglepetés.
A United Nissan az ajándékba adott ház mellett további 2000 dollárt gyűjtött össze Duncan családjának. Robinson később arról számolt be a FOX5-nek, hogy a család jól boldogul, Basil és Shamarie elkezdték az iskolát, és Basil egészségi állapota a körülményekhez képest viszonylag jó. Duncannek akkoriban még nem sikerült munkát találnia, de jelentkezett egy állásra, ahová már a harmadik interjúra hívták be, ami mindenképpen jó jel volt.