Augusztus 16-án feltűnik az égen a nyár utolsó Újholdja az Oroszlán jegyének 23. fokán. Ez a csillagászati jelenség hihetetlen energiával bír, és nagyszerű asztrális aspektusokat hoz létre, amelyek közelebb vihetnek minket a célunkhoz, ahhoz az úthoz, amit valóban követnünk kell.
Mivel az Újhold az Oroszlán jegyében van, minden, ami a romantikus kapcsolatainkhoz, a gyermekeinkkel való kapcsolatainkhoz, az önbecsülésünkhöz, önértékelésünkhöz kötődik, hangsúlyos lehet, és az adott körülmények közt megtanuljuk jobban szeretni önmagunkat, ugyanakkor megtanulunk szeretetet kapni, nemcsak adni.
Az augusztusi Újhold az Oroszlánban azért van itt, hogy meggyújtsa az öröm, a fény és a könnyedség gyertyáját a lelkünkben, hogy segítsen kreatívabban kifejezni magunkat, mint valaha. A másokkal szembeni nagylelkűségünket is próbára teszi, valamint az, hogy adunk azoknak, akiket szeretünk.
Ugyanakkor az Oroszlán mesés energiája arra ösztönöz bennünket, hogy legyünk büszkék arra, akik vagyunk, növeljük az önbizalmunkat, és bátran vállaljunk felelősséget a saját életünkért.
Az Oroszlánban lévő Újhold idején a retrográd Vénusszal is számolnunk kell, ezért a hangsúly az átélt dolgok egyszerűségén lesz, tisztábban látjuk majd szükségleteinket, megújulunk, hogy aztán megújíthassuk a másokkal való kapcsolatainkat is.
Figyeljünk arra, hogyan kezeljük a kapcsolatainkat az Oroszlánban lévő Újhold környékén, amikor a Vénusz retrográd mozgása is érvényesíti hatását, mert próbára teszik azon képességünket, hogy tudjuk meghúzni a határokat, egészséges konfliktusokat folytatni, valamint azt, tudjuk-e, mikor érdemes küzdeni valamiért, vagy valakiért, és mikor jobb egyszerűen feladni, és elsétálni.
Lilith, a Fekete Hold is aktívvá válik az Oroszlánban lévő Újhold idején, megduplázva ezt az energiát, amely megerősíti és aktiválja belső erőnket, arra ösztönöz, hogy hallgassunk saját igazságunkra és kövessük az utunkat. Ne kössünk olyan kompromisszumokat, amelyek nem szolgálják a lelkünk javát, ha nincsenek összhangban azzal, akik valójában vagyunk. Ez az a lecke, amit az Oroszlánban lévő Újhold és a Fekete Hold tanítani akar nekünk.
Másrészt az Újhold az Oroszlánban különleges együttállásban van az Uránusszal, ami ebben az időszakban a kiszámíthatatlanság, a változás és az átalakulás elemét hozza az életünkbe. Nagy valószínűséggel hallunk majd valamilyen hírt ebben az időszakban, és ez leginkább a másokkal való kapcsolatainkról vagy bizonyos, a lelkünkben különleges helyet elfoglaló emberekről szól, ami bizonyos változásokat, fordulatokat, befejezéseket vagy új kezdeteket indít el az életünkben, kapcsolatainkban.
Az Újhold az Oroszlánban jó alkalom arra, hogy aktívan dolgozzunk vágyainkon és terveinken, fejlesszük és gyarapítsuk azokat, ugyanúgy, ahogy növelhetjük lelkünk nemességét, az adakozás és a másokkal való törődés képességét is.
Az Újhold az Oroszlánban arra hív, hogy felfedjük a gyermeki lelkünkben rejlő lehetőségeket, és felszínre hozzuk kreatív, alkotó szellemünket, megteremtsük a legjobb feltételeket ahhoz, hogy szabadon kifejezhessük magunkat, kövessük szenvedélyeinket, újra felfedezzük azokat a hobbikat, amelyek egykor nagy örömet szereztek nekünk, de amelyeket idővel és különböző okok miatt elhagytunk vagy elfelejtettünk, hogy visszatérjünk mindazokhoz a kreatív projektekhez, amelyeket a mindennapi kötelezettségeink miatt elhanyagoltunk.
Az Oroszlán ereje és bátorsága hihetetlenül merész energiával tölt el bennünket, ha fontos döntések meghozataláról van szó. Ha már egy ideje szeretnénk megtenni valamit, de eddig a tétlenség és határozatlanság visszatartott, mert féltünk a változástól, most nyitottabban fogadjuk a lehetőségeket, természetesebben, magabiztosabban, a félelmeinket felvállalva teszünk lépéseket, azzal a mentalitással, hogy „lesz, ami lesz, de biztos vagyok benne, hogy minden jól alakul”.
Ezért az ebben az időszakban hozott döntések nemcsak a közvetlen jelenünket, hanem a közeli és hosszú távú jövőnket is megváltoztatják. Az Újhold az Oroszlánban eloszlatja a félelem szörnyeit, és leegyszerűsíti a bonyolult dolgokat. Lekerül néhány nehéz szikla a vállunkról, és úgy tűnik, természetes megoldásokat találunk néhány olyan problémára, amelyek már egy ideje foglalkoztatnak bennünket, és amelyekben úgy éreztük, hogy elakadtunk, és nem találtunk kiutat.
Most azt tapasztaljuk, hogy az öröm és a remény kényelmesen megtelepszik még azokban a helyzetekben is, ahol eddig úgy tűnt, semmi helye sincs, és az élet nagyban leegyszerűsödik számunkra, ha elfogadunk néhány helyzetet, és megpróbálunk örömet és fényt vinni még oda is, ahol ez nehezen kivitelezhetőnek tűnik.