Az édesanya elárulta, hogy az anyósa láthatóan kevésbé szereti az ő lányát, mint a többi unokáját, és ezt nem is próbálja meg titkolni. Míg a többi gyerek vadonatúj ajándékokat kap, addig a lánya csak az ő használt játékaikat kapja meg.
Jemma szerint az anyósa, Carol, mindig is különbséget tett az unokái között, és az ő lányát kevésbé szereti, mint a többieket. Jemma 2019-ben házasodott össze a férjével, Aaronnal, kislányukat, Siennát pedig három évvel később, 2022-ben köszöntötték.
Aaronnak ugyanakkor van egy húga, Katie, akinek 2017-ben ikerlányai születtek. Miután Sienna megszületett, Jemma észrevette, hogy az anyósa nem ugyanúgy bánik a kislánnyal, mint az ikrekkel. Bár először csak apróságokra figyelt fel, és azt hitte, csak képzelődik, később már egészen biztos volt a dologban.
„Van egy családi csoportos chatünk, és amikor Katie ikrei Carolnál vannak, mindig küldött képeket arról, ahogy házi sütiket vagy tésztát készítenek, de amikor Sienna van nála, egyszerűen vesz neki egy sajtos, sonkás zsemlét az üzletben” – mondta Jemma.
Amikor felhozta a témát a férje előtt, Aaron azzal érvelt, hogy biztosan csak a korkülönbség az oka, és ha Sienna egy kicsit nagyobb lesz, a nagymamája biztosan vele is süt majd.
De nem ez volt az egyetlen aggasztó eset. Jemma elmesélte, hogy amikor Carol nemrég Európában és Fidzsin járt nyaralni, miután hazaért, mindenkit meghívott ebédre, és kiosztotta az ajándékokat az unokái között.
A történetet megosztva Jemma azt állította, hogy Katie ikrei ‘a legkülönlegesebb spanyol flamenco táncosnő ruhákat’ kapták ajándékba, Sienna azonban egy egyszerű hűtő mágnest.
Jemma hamarosan még több jelét vette észre annak, hogy Carol jobban szereti Katie ikreit, mint a másik unokáját. Karácsonykor például az ikrek személyre szabott harisnyát kaptak, rajta a nevükkel, Sienna azonban olyat kapott, amin nem szerepelt a neve.
Ráadásul a csalódott édesanya szerint Katie lányai folyamatosan új ajándékokat kapnak a nagymamájuktól, Sienna azonban csak azokat a dolgokat kapja meg, amik az ikreknek már nem kellenek.
„Természetesen nem várom el, hogy Carol új dolgokat vegyen Siennának, de szó szerint soha nem vett neki semmit, hogy nála is legyenek játékai” – mondta Jemma, aki egyelőre nem döntötte el, elbeszélget-e majd az anyósával erről a kérdésről, de azt mondja, szerencsére az ő szülei elhalmozzák Siennát a figyelmükkel és ajándékokkal.