Ez a férfi, aki súlyos rendellenességekkel jött a világra, úgy emlékszik vissza a gyerekkorára, hogy még a saját édesanyja is csúnyának tartotta és legszívesebben azt kívánta, hogy bárcsak a világra se hozta volna a fiút.
Ismerjük meg Robert Hoge történetét, aki íróként tevékenykedik az ausztráliai Brisbane-ben. A férfi komoly fizikai torzulással jött a világra: a lábai abnormálisak és az arcán is daganat van. Hoge a memoárjában úgy emlékszik vissza, hogy mindezért a családjától kegyetlen bánásmódot kapott.
A 44 éves férfi emlékei között szerepel az a pillanat is, amikor a születése után a szülei hosszú hetekig rá se néztek, mert egész egyszerűen képtelenek voltak elfogadni, hogy egy ilyen torzszülött gyereket hoztak a világra.
A szülei aztán kijelentették, hogy nem is akarták a gyereket, emlékirata szerint az édesanyját a szülést követően jobban érdekelte a gyerek külleme, mint a neme.
Az anyja titokban azt remélte, hogy a gyerek a külleme miatt nem éli túl az első napokat, ám a férje erősnek és egészségesnek látta az újszülöttet, így ez sem lehetett megoldás a szülők csalódottságára. Aztán ahogy teltek a napok a szülők egyre nagyobb kétségbe estek, hogy a fiút valóban föl kell nevelniük, ha akarják, ha nem.
A kórház dolgozói biztatták Hoge édesanyját, hogy menjen és vegye magához az újszülött osztályról a kisfiút, ám az ablakhoz érve a nő megtorpant. Hoge évekkel később megtalált édesanyja naplójából értesült a nő akkori érzéseiről.
„Azt kívántam bárcsak eltűnne vagy meghalna, vagy valami. Megmondtam a kórház dolgozóinka, hogy nem akarom a babát és semmilyen körülmények között nem viszem haza” – állt a naplóban.
Hoge édesanyja semmilyen érzelmeket nem táplált a gyereke iránt és habár néha meglátogatta a kórházban, el sem tudta volna képzelni, hogy egy ilyen gyereket vigyen haza.
Aztán egy családi szavazást követően a kisbaba sorsa megváltozott.
Időbe tellett, míg Hoge édesanyja szét tudta választani a félelmeit és aggodalmait, és megpróbálta nem figyelembe venni a külvilág szavát és ítélkezését.
Hoge 10 éves volt, amire a család megtanult kendőzetlenül beszélni a problémáról, és csupán ekkor kezdte el érezni a családja és testvérei támogatását is. Robert Hoge később értette csak meg, hogy mit is érezhettek egykoron a szülei.
A mostanra már apává avanzsált ausztrál író a saját bőrén kellett megtapasztalja, hogy egyetlen gyermektől sem várhatjuk el a tökéletességet, szülőként kötelességünk támogatást és szeretetet nyújtani.
A gyerekkori nehézségei ellenére Robert Hoge felnőtt korára megtalálta helyét az életben és mára már sikeres író és politikai tanácsadó. Memoárjában kendőzetlenül ír élete történetéről s mindez ékes bizonyítéka annak, hogy sem a körülményeink, sem a megjelenésünk nem szabhat gátat annak, hogy azzá váljunk, akivé csak szeretnénk!
