Az Iowa-i koraszülött ikrek világrekordot döntöttek, hiszen alig 22 hetesen jöttek a világra, de születésük után 3 és fél évvel minden viszontagsággal a hátuk mögött egészségesebbek és boldogabbak, mint valaha.
A négygyermekes anyuka, Jade Ewold még 2018 november 24-én adott életet Keeley-nek és Kambry-nek, holott a szülés időpontja 2019 március 29-i dátumra volt hivatalosan kiírva. A lányoknak azért kellett csupán 125 naposan a világra jönniük, mert egy, az ikerterhességeknél előforduló „iker-iker transzfúziós szindróma” nevezetű komplikáció lépett fel náluk.
Keeley és Kambry az Iowa Orvosi Egyetem kórházában jöttek a világra, alig 490 grammosan és ezzel még a mai napig is ők tartják a Guinness Rekordok könyvében a legkisebb koraszülöttek rekordját.

Visszagondolva, Jade számára nagyon embert próbáló időszak volt ez.
„Kimerült voltam és még sosem láttam ennyire apró teremtményeket” – nyilatkozta Jade a The Epoch Times-nak. „Még most sem hiszem el, pedig már tudom, hogy minden jól alakult. Úgy vélem, hogy az, hogy ezt az egészet túlélték, Isten csodája volt.”
„Az orvosok nagyon optimistán álltak a dolgokhoz, úgy gondolták, hogy jó esélyük van arra, hogy speciális orvosi környezetben túléljék. Mindent meg is tettek ennek érdekében” – tette hozzá az anyuka.

„Úgy tekintettünk a 22 hetes babákra, mintha súlyosan beteg felnőttekkel állnánk szemben” – nyilatkozta Dr. Jonathan Klein, a kórház koraszülöttekre specializálódott főorvosa a Guiness Rekordok stábjának.
A kicsik születése utáni 5 hónap azonban Jade számára azzal telt, hogy kettészakadva hol a kórházban volt az ikrek mellet, hol otthon látta el az anyai teendőit a másik két gyermeke mellett.
Kambry 138 nap után hagyhatta el a kórházat, majd néhány napra rá Keeley is követte őt, ám otthon is további oxigénellátásra szorultak, mert még mindig súlyos tüdőkapacitásbeli problémákkal küzdöttek.

Később Keeley-nél szemproblémákat diagnosztizáltak, míg 2021 nyarán Kambry esetében 4 új problémát véltek felfedezni: enyhe autizmus, szenzoros étel averzió, mozgáskoordinációs problémák és érzékszervi feldolgozási zavar.
A korai nehézségek ellenére a két gyerkőc mára már sokkal jobban van és az édesanyjuk is megtalálta a helyét az életben, ugyanis míg a szakképzett fejlesztők a kicsikkel foglalkoznak, addig ő otthonról dolgozik coach-ként.
„Az ikrek minden héten részt vesznek a speciális kezeléseken itthon, hogy tovább fejlődhessenek és ez alatt itthonról tudok dolgozni” – mondta el az anyuka. „Mindketten már több mint 30 jelet ismernek, képesek mondatokban beszélni, új dolgokat kipróbálni és imádnak mindent felfedezni.”

Jade és családja szerencsére sok ilyen és ehhez hasonló esetekre specializálódott intézménytől kap segítséget, hiszen az új helyzet nem csak a gyerekeknek okoz fejtörést, hanem a szülőknek is.
„Sokat segítek nekik abban, hogy megértsék, hogyan is indultak az életben, és ezzel kapcsolatban már sok érdekes kérdést tettek fel nekem. Ilyenkor pedig olyan büszke vagyok azokra a kérdésekre és sokszor teljesen ámulatba ejt, hogy milyen jókat tudnak kérdezni” – mondta Jade.