A gyermekek csiklandozása, bármennyire is hihetetlennek tűnhet, ártalmas lehet a csöppségek számára. Egy új tanulmány arra mutat rá, hogy a benne résztvevők csupán 32%-a mondta azt, hogy élvezi a csiklandozást, 32%-a semleges választ adott, míg 36% azt állította, hogy egyáltalán nem szereti, ha csiklandozzák. Gyermekként mindannyiunkkal előfordult, hogy időről időre megcsiklandoztak, ezért aztán sokan ma is úgy tartjuk, hogy ez egy szerethető dolog.
» Horoszkóp 2023. OKTÓBER: az ősz második hónapja boldogságot és pozitív változásokat hoz mindenki életében!
» A hagyományos elveket valló feleség szerint minden nőnek otthon kellene maradnia, hogy gondoskodjon a férjéről
» 5 ok, amiért jobb ha azonnal felhagysz a lelki társ keresésével
» A szakértők szerint ez az 5 legkárosabb szó, amit egy gyereknek mondhatunk
Az alábbiakban próbálunk egyfajta magyarázatot adni arra, hogy miért kell elkerülni a csiklandozást, és, hogy miért találjunk más módot a gyerekünkkel együtt történő szórakozásra vagy játékra.
Mert az, hogy a gyerek nevet, még nem jelenti azt, hogy szereti, ha csiklandozzák
A gyerekek általában nem tudják abbahagyni a nevetést, ha megcsiklandozzák őket, még akkor sem, ha utálják a csiklandozást. Ez a reflex nevetés azt az illúziót kelti a szülőkben, hogy a kicsi élvezi a csiklandozást, bár valójában egyáltalán nem.
Ezt már olvastad? Miért mondják azt a gyerekek, hogy fáj a hasuk, amikor szoronganak
A Kaliforniai Egyetem 1997-es tanulmányában a tudósok megállapították, hogy a csiklandozás nem ugyanazokat a boldog érzéseket kelti az adott személyben, mint amikor az ember egy vicces poénon nevet. A csiklandozás csak egy külső illúzióját kelti az emberi nevetésnek.
A csiklandozás az erőfölény érvényesítésének egyik módja
A megcsiklandozott személy tulajdonképpen elveszíti az önkontrollt. Az irányítás megszerzéséért folytatott küzdelem megalázó lehet a gyermek számára, és egész életében kellemetlen emlékeket hagyhat maga után. Amikor a felnőttek csiklandozzák a gyerekeket, úgy tűnik látszólag, hogy azok jól érzik magukat, de ez nem jelenti azt, hogy az eredmény nem lesz káros.
Dr. Richard Alexander, a Michigan-i Egyetem evolúcióbiológiai professzora szerint, a csiklandozás az uralkodás sikeres formája lehet, és az ezt követő nevetés evolúciós módja az engedelmesség kimutatásának.
Ezt már olvastad? Ezért olyan rendkívül fontosak az apai ölelések, úgy a lányok, mind pedig a fiúk esetében!
A régi időkben a csiklandozást alkalmazták az emberek kínzásának egyik módszereként
A csiklandozást már régi idők óta a kínzás eszközeként használták. A kínai Han-dinasztia idején a csiklandozás a nemesség gyötrésének egyik módja volt, mivel ez nem hagyott nyomot, és az áldozat viszonylag könnyen és gyorsan felépülhetett. Ez a kínzási módszer népszerű volt Japánban is, ahol még egy külön szót is kitaláltak rá: kusuguri-zeme, ami „kíméletlen csiklandozást” jelent.
Vernon R. Wiehe, a Kentucky-i Egyetemről, 150 olyan felnőttet tanulmányozott, akiket testvéreik gyermekként bántalmaztak. A vizsgált alanyok közül sokan a csiklandozásról számoltak be, mint fizikai bántalmazásról. A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a csiklandozás extrém fiziológiai reakciókat okozhat az áldozatban, például hányást és eszméletvesztést, valamint adott esetben légzési képtelenséget is.
Ezt már olvastad? Ezért olyan fontos, hogy a gyerek minél többször kézzel írjon
Lehet, hogy a kisgyerek nem tudja megmondani, hogy hagyjuk abba
A csiklandozás kontrollálhatatlan nevetést okozhat, és nehezen állítható meg. A folyamatos csiklandozás okozta nevetés elérheti azt a pontot, amikor az a személy, akit megcsiklandoznak, már nem tud rendesen lélegezni, de mivel legtöbb esetben kisgyerekről beszélünk, ő nem tudja elmondani, hogy nehéz helyzetben van.
Így aztán valami, ami „szórakozásnak” indult, súlyos orvosi szövődményeket okozhat. És miért a csiklandozást válasszuk szórakozásul, amikor annyi más és jobb módja van a közös játéknak?
A csiklandozás egész életen át tartó bizalmi problémákat okozhat
Dr. Alexander szerint valakinek az akarata ellenére történő csiklandozása valóban „nagy lelki fájdalmat” okozhat. Néha ez a fájdalom egy életen át is tarthat.
Patty Wipfler, szülői szakértő, a Hand in Hand alapítójának és igazgatójának tapasztalatai szerint, a gyermekkori csiklandozás a felnőttkori érzelmi problémák gyakori oka lehet.
Azt írja: „Sok éven át, amikor hallgattam a felnőtteket gyermekkoruk érzelmi problémáiról, a csiklandozás újra és újra felmerül, mint fájdalmas élmény”. Szerinte ez a trauma olyan helyzethez vezethet, amikor az érintett személy nem tud ellazulni, amikor mások a közvetlen közelében vannak, bizonytalannak érzi magát még akkor is, amikor megbízható partner közelében alszik, és állandó készenlétben áll, ha észreveszi, hogy közelednek hozzá.
Ezt már olvastad? Harvard pszichológusai szerint a „jó” gyerekeket nevelő szülők ezt a 7 dolgot teszik
Van ennél jobb módszer is arra, amivel tudtára adhatjuk gyerekünk számára, hogy „szeretjük”
Általában a szülők úgy vélik, hogy tudják, mi jó a gyermeküknek, és tapasztalataik alapján úgy érzik, hogy a csiklandozás normális. Tekintettel azonban a csiklandozás negatív hatásaira, és tudva, hogy vannak jobb módok is a közös játékra, jobb elkerülni a csiklandozást. És ha valamilyen okból, mégis meg akarjuk csiklandozni, akkor érdemes előtte kikérnie a gyermekünk engedélyét.