Olyan gyerekeket nevelni, akik felnőttként megállják a helyüket, egyáltalán nem könnyű feladat. A „jó” gyerekek közel sem olyan természetesek és maguktól értetődök, mint ahogy azt sokan szeretnék hinni.

Szülőként rengeteg dologban tévedhetünk, anélkül, hogy egyáltalán észrevennénk. A szülőség nem sétagalopp, de természetesen mindenki megpróbálja a lehető legtöbbet megtenni. Az évek során számos pszichológus kutatta a gyereknevelés különböző technikáit, és sok olyan módszert találtak, amivel a szülők próbálkozhatnak, hogy elindítsák gyerekeiket a megfelelő úton.

Ezekből a módszerekből mutatunk be néhányat az alábbiakban részletesebben is. Bár úgy tűnhet, hogy ezek nem olyan lényeges dolgok, mégis mind fontosak lehetnek. A gyerekek még érzékenyek mindenféle befolyásra, ezért minél jobban odafigyelünk rájuk, annál jobb hatást érhetünk el.

Ezt a 7 technikát használják azok a szülők, akik „jó” gyerekeket nevelnek.

1. Tiszteletet mutatnak a gyerekeik iránt

Hagyják, hogy a gyerekeik a maguk módján fejezzék ki magukat. Azok a szülők, akik tisztelik a gyerekeiket, meghallgatják a mondanivalójukat, és figyelembe veszik az érzéseiket. Persze nem szabad átesniük a másik végletbe, és hagyniuk, hogy a gyerekek kihasználják ezt, de mindenképpen ki kell mutatniuk, hogy tisztelik a gyerekeiket, hiszen ezzel őket is arra tanítják, hogy tiszteljenek másokat.

2. Minőségi időt töltenek a gyerekeikkel

Fontos, hogy mindig szánjunk időt a gyerekeinkre, még akkor is, ha csak filmet nézünk velük. A lehető legnagyobb mértékben jelen kell lenned a gyerekeid életében. Senki sem akarja, hogy a gyerekeivel elidegenedjenek egymástól, ez mégis gyakran megtörténik.

Manapság pedig ez egyre jelentősebb probléma. Túlságosan belemerülünk a munkába, és általában véve az életbe. Ezért inkább elhalmozzuk a gyereket játékokkal, olyan dolgokkal, amikkel lefoglalhatja magát, hogy mi a saját dolgainkkal törődhessünk, ahelyett, hogy vele foglalkoznánk. Ennek pedig nem lenne szabad megtörténnie.

3. Időt szánnak arra, hogy megtanítsanak bizonyos dolgokat a gyerekeiknek

Egy szülőnek meg kell tanítania bizonyos dolgokat a gyerekeinek. Mutasd meg nekik, hogy kell felelősséget vállalni és tanítsd meg őket arra, hogy birkózhatnak meg a saját problémáikkal. Hagyd, hogy elkövessék a maguk hibáit, de légy ott mellettük, hogy segítséget nyújthass.

Tanítsd meg őket a hálára, és arra, hogy kell végrehajtani az egyszerű, mindennapi dolgokat. Ebből megérthetik, mennyire fontos a tanulás, és később hálásak lesznek neked érte. Ahogy növekednek, egyre több és több új dolgot tanulnak majd meg.

4. Valóban gondoskodnak a gyerekeikről

A valódi gondoskodás nemcsak abból áll, hogy átöleled a gyereket, amikor zaklatott. Légy megértő és gondoskodó, de ne ess túlzásba. Ugyanakkor ne legyél olyan ember, aki nem mutatja ki a gyerekinek, hogy törődik velük. Rendben van, ha ajándékokat veszel nekik, de nem csak ezzel kell kimutatnod a szeretetedet, azt is tudniuk kell, hogy te mindig, minden körülmények között mellettük állsz.

5. Hagyják, hogy a gyerekek az életkoruknak megfelelő döntéseket hozzanak, és felelősséget vállaljanak

Nem kell túlságosan óvnod a gyerekeidet. Az igazán jó szülők hagyják, hogy a gyerekeik egy bizonyos határon belül maguk dönthessenek dolgokban. Például, egy kisgyerek esetében nyugodtan hagyhatod, hogy kiválassza, milyen színű ruhát szeretne viselni aznap, vagy valami hasonló apróságot. Ösztönözd arra a gyerekeidet, hogy felelősséget vállaljanak, és saját maguk hozzanak döntéseket az életben.

Ez nagyszerűen felkészítheti őket a jövőre. Így nem fordulhat elő, hogy 18 évesen még mindig nem tudják megoldani a legegyszerűbb dolgokat sem, mert te mindig megoldottad ezeket helyettük. Az évek során szépen lassan meg kell tanítanod őket bizonyos dolgokra, és fel kell készítened őket az életre.

6. Megismertetik a gyerekeiket különböző kultúrákkal

Ha megismerteted a gyerekeidet különböző kultúrákkal, azzal arra tanítod őket, hogy legyenek megértőbbek és elfogadóbbak azokkal az emberekkel, akik mások, mint ők. Mindenkinek képesnek kell lennie arra, hogy szeressen másokat, és együtt érezzen velük. Minél nyitottabb és elfogadóbb egy gyerek, annál jobb. Ez a világ tele van különböző emberekkel, és mindenkinek arra van szüksége, hogy elfogadják.

7. Kimutatják a törődésüket

Amikor a gyermeked maga alatt van, és úgy érzi, nincs kivel megbeszélnie a problémáit, ott kell lenned mellette. Győződj meg róla, hogy tudja, hozzád bármikor fordulhat, ha valami bántja. Sok szülő inkább hagyja, hogy a gyerekei bezárkózzanak a szobájukba, és nem kérdezik meg tőlük, mit éreznek.

Azzal, hogy kimutatod a törődésedet, érezteted a gyerekkel, hogy nincs egyedül a világon. Megmutatod neki, hogy te akkor is ott vagy mellette, amikor a leginkább maga alatt van. Ez pedig nagyon fontos lehet bizonyos helyzetekben.

Lehet, hogy a gyerekeid nem lesznek olyan tökéletesek, mint szeretnéd, de ha figyelmesen neveled őket, nagyszerű emberek lehetnek. Ha a fent leírt dolgokat megteszed, megmutathatod nekik a helyes irányt az életben. Amíg mindent megteszel, amit csak tudsz, minden rendben lesz.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.