Szerintem mindenki emlékszik arra az estéjére, amikor legelőször nézte meg a Titanic című filmet. Az az érzelmi hullámvasút, intenzitás, meg tragikum sokunkban mély nyomot hagyott. Természetesen a mozifilmek mindig több drámát visznek bele a dolgokba, de ha jobban belegondolunk a Titanic 1912-es tragédiája valóban olyan drámai lehetett, mint ahogyan azt a filmvásznon láthatjuk.
A 1503 halálos áldozatot követelő tragédiának szerencsére volt pár túlélője is, melyek közül néhányan még ma is élnek, ők mesélnek arról, valójában hogyan is élték meg azt a vérfagyasztó éjszakát az óceánon.
1. Edith Russel
Russel még csak 33 éves volt a tragédia bekövetkeztekor, visszaemlékezésekor beszéld az óceánjáró előtti jéghegyről és arról, hogy a mostani legtöbb ember nem képes felfogni ezen baleset súlyosságát.
„Egy aprócska megingást lehetett érezni, ezért visszamentem a szobámba. Ekkor éreztem a második ingást és csikorgás is hallatszott, tudtam, hogy valami történik. Egy ember azt kiáltotta „ez egy jéghegy, semmiség”, mert akkor még nem tudhattuk, hogy a víz felszíne alatt milyen nagy kiterjedésű jéghegyről van szó.”
2. Charlotte Collyer
Collyer egyike azon szerencséseknek, akiknek sikerült megmenekülniük a Carpathia hajó segítségével, ám mikor partra szállt New York Cityben férje hollétét már nem tudta kinyomozni.
„Szinte nem volt olyan személy, akit ne választottak volna el a férjétől, gyerekeitől, vagy a barátaitól. Volt egy férjem, akit megállás nélkül kerestem, egy olyan férjem, akibe minden bizalmamat belefektettem, hogy az egyik hajóban ő is megmenekül. De nem volt egyikben sem.”
3. Ruth Becker
A tragédia ellenére Becker, aki akkor még csak 12 éves volt, a dolog szépségeire emlékezett vissza.
„Az éjszaka olyan sötét volt, hogy még a Hold sem világított. Az óriási sötétségben a hajó egyszerűen csodálatos volt, minden égő égett, minden lámpa fel volt kapcsolva. A hajó aljában a fényeket a víz nyelte el, ahogyan egyre süllyedtünk. Emlékszem, hogy egyszerre volt fájdalmas, félelmetes, szörnyű és csodálatos látni, ahogyan süllyed a hajó.”
4. Eva Hart
Mivel a hajótragédia idejekor Eva még csak 7 éves volt, érthető, hogy egy egész életre megbélyegződött a gyerekkora. Ám elmondása szerint annak ellenére, hogy édesapja a hajó roncsai közt ragadt, ez nem befolyásolta azt, hogy felnőtt korában újra vízre szálljon.
„Az emberek, akikkel beszélgetek, mindig meglepődnek, hogy nem félek autóba ülni, vonatozni, repülni, vagy esetleg hajóra szállni, ha úgy adódik. Olyan, mintha elvárnák tőlem, hogy soha többet ne merjek utazni. Ha így élnék, már rég halálra rémültem volna, az életet élni kell, szörnyűségek pedig bármikor bekövetkezhetnek.”
5. Laura Mabel Francatelli
El sem lehet képzelni, hogy milyen félelmetes lehet érezni, hogy a hajó, amin vagy mindjárt a hullámok áldozata lesz, de az is elképzelhetetlen, milyen érzés látni azt a hajót, amely az életünk megmentéséért jön – erről mesél Francatelli.
„Oh és akkor megláttuk annak a hajónak a fényeit, úgy körülbelül 4 mérföldnyire, és csak eveztünk felére, mint az őrültek. 6:30 körül a drága Carpathia felvett bennünket, a mi kis hajónk olyan volt, mint egy folt, ahhoz az óriáshoz képest.
És akkor jött a neheze, kötelet kötöttek a derekam köré és azzal húztak fel a hajó fedélzetére. El tudod képzelni milyen érzés az óceán felett lógni egy szál kötélen becsukott szemmel? Csak arra tudtam gondolni, hogy biztonságban vagyok-e már, amikor egy erős kéz a hajópadlójára húzott.”
6. Elisabeth Shutes
Shutes arról mesél, hogy az ütközés után szinte egyből a mentőcsónakban találta magát.
„A hajóban lévő férfi szinte semmit sem tudott az együttevezésről, de tudta, hogy gyorsan és hatékonyan kell cselekedni. A vízen zötykölődve hallottuk az emberek sikolyait. A fülemben még mindig cseng: Annak a nőnek is vége, evezzetek, mint a fene, hanem az ördöggel süllyedünk el.”
7. Elin és Pekko Hakkarainen
Elin és Pekko friss házasokként szálltak a Titanicra, hogy új életet kezdjenek együtt Amerikában. Ellin arról mesél, hogy a baleset éjszakáját Pekko kiment a kabinjukból, hogy nézzen szét mi történik, ám mikor Elin felébredt férje sehol sem volt.
„Néhány pillanattal később vettem a mentőmellényt és kirohantam folyosóra. Az ajtók zárva voltak. Az összes ajtó zárva volt!”
Később már szerencsére az utasok kijutottak a fedélzetre és megkezdődhetett a mentőcsónakos életmentés.
„Gyorsan eveztünk és néztük, ahogy a hajó eltűnik a vízben. A fuldokló emberek sikolyai hátborzongatóak voltak – emlékszem csak azt kiabáltam: Pekko, Pekko itt vagyok, gyere erre!”
Sajnos a megmenekülés után szembesült Elin, hogy férje a tragédia áldozata lett.
8. Annie McGowan
McGowan 15 éves volt a tragédiakor, de sokáig, egészen 86 éves koráig képtelen volt beszélni arról az éjszakáról.
„A nők nem akarták elhagyni a férjeiket. Kiabáltak, és a háttérben hallatszottak a lövések. Úgy tűnt néhány férfi megpróbált női ruhában megmenekülni, de ezt nem hagyták, inkább lelőtték őket.”
McGowan emlékében még mindig él annak az estének a „mottója”: „Először a nők és gyermekek!”
