Egy művészi performansz minősége perpillanat a közönség tapsviharában mérhető le, de bizonyos elméletek szerint a taps – hasonlatosan az ásításhoz – ragályos, így mégsem mérvadó a közönség elégedettségét illetően.
A svéd Uppsala Egyetem kutatói a Journal of the Royal Society Interface folyóiratban publikálták kutatási eredményeiket, melyek értelmében csupán néhány “tapsolóra” van szükség ahhoz, hogy harsogjon a közönség – függetlenül az előadás minőségétől.
Elméletük szerint a tapsvihar vírusként fertőzi a közönséget, mivel önmagában is egy elégedettséget nyújt azok számára, akik tapsolnak, így pedig az emberek szeretnek tapsolni. Kísérletükben bizonyos pontokon a közönségben beépített tapsolókat alkalmaztak, és azt tapasztalták, hogy a legunalmasabb előadást is heves tapsvihar kísérte, ha azok megadott időben és módszer szerint tapsoltak.
“Ez egy szociális nyomás, és minden embert érint. Ha elkezdenek tapsolni, az emberek úgy érzik, szégyen, ha ők nem tapsolnak, és emellett manipulálható is”, mondta Richard Mann, a kísérletek vezetője.
Párhuzamosan felhozták azt a példát, ahogy az emberek egyre birkábban viselkednek a szociális hálók nyomására: “Figyeljük meg, hogy az emberek legtöbbet azokról a témákról beszélnek, amik a legintenzívebben viharzanak a különböző hálókon. Ezek a tendenciák, a napi témák, erről pletykálkodnak, mert erről kell, és ugyan ebből a szociális nyomásból táplálkozik ez a fertőzés is, mint a tapsolás”.
