KoktélA szülők több mint 10 ezer km-t utaztak, hogy megmentsék beteg kislányuk...

A szülők több mint 10 ezer km-t utaztak, hogy megmentsék beteg kislányuk életét

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Egy iraki származású kismama, aki férjével együtt Dubajban élt, megtudta, hogy születendő kislánya súlyos szívbetegséggel születik majd, és már élete első 2 évében több műtétre lesz szüksége. Váratlanul azonban olyan megoldásra bukkantak, ami szinte csodának számított, és új reményt adott a családnak.

Dowaa Saleh, más néven Dr. Doaa AlSamrae, 20 hetes terhes volt, amikor megtudta, hogy születendő gyermeke súlyos szívbetegségben szenved, hipopláziás jobb szívfél szindrómában. Ez az anyaméhben alakul ki, és azt jelenti, hogy a jobb szívfél nem fejlődik ki kellő mértékben, és ezért mérete és teljesítménye elmarad a normálisan fejlett szívekétől.

„Az orvos azt mondta, hogy a lányomnak születése után sok műtétre lesz szüksége, hogy fél szívvel tudjon élni, le fog maradni a fejlődésben, és el is veszíthetjük, a várható élettartama 30 év körül lehet” – magyarázta az édesanya, aki szintén az egészségügyben dolgozik.

Fotó: Dowaa Saleh/Instagram

Az orvosok elmagyarázták Salehnek és férjének, Alinak, hogy lányuk szívizomzata el fog sorvadni, mert elzáródott az egyik billentyű, amely a tüdőbe szállítja a vért. Ezért a szív jobb oldalának fejlődése leállt.

Bár az orvosok azt mondták, semmit nem tehetnek a baba születése előtt, a nőnek eszébe jutott a Grace klinika egyik epizódja, amelyben Dr. Arizona Robbins és Dr. DeLuca, a sorozat két orvosa műtétet hajtott végre egy még meg nem született babán az anyaméhben.

„Ez a jelenet nagyon különleges volt. Műtéteket végeztek magzatokon, miközben még az anyaméhben voltak. Vajon az én babámért is tehetnének valamit az orvosok? Azonnal kutatni kezdtem, és megtaláltam a műtétet, ami megmenthette a gyerekemet” – magyarázta a nő.

Fotó: Dowaa Saleh/Instagram

Saleh kutatni kezdett egy kórház után, ahol elvégezhetnék a műtétet, de a viszonylag új és rendkívül összetett eljárást nem sok helyen végezték el, ráadásul a szülőket az idő is sürgette.

Végül a Rainbow Babies and Children’s Hospital adott nekik pozitív választ az ohiói Clevelandből, és Dr. James Strainic, gyermekkardiológus új reményt adott édesanyának.

„Nem ismert engem. Csak egy ismeretlen voltam a világ másik feléről, csak azt tudta, hogy egy anya vagyok, aki meg akarja menteni a gyerekét.” – magyarázta Saleh. Strainic konzultált egy másik orvossal is, akivel korábban már dolgozott együtt, és csak ezután erősítette meg, hogy valóban el tudja végezni a műtétet.

Fotó: Dowaa Saleh/Instagram

„Ez volt életem egyik legjobb pillanata, mert legalább volt remény” – mondta Saleh.

A házaspár ezután az Egyesült Államokba repült, mintegy 11 ezer kilométerre az otthonuktól, és kislányukat, Leent is magukkal vitték. Izgatottak voltak a műtét miatt, de természetesen félelmeik is voltak, mivel az orvosok 10% esélyt adtak arra, hogy a baba nem éli túl a műtétet. Amikor megérkeztek, Strainic és a csapata barátságosan fogadta őket, ami megnyugtatta a szülőket.

„Törődtek a lányunkkal, a félelmeinkkel ezekben a nehéz időkben. Azt hiszem, ez a szép az emberiségben: mi irakiak vagyunk, ők amerikaiak, nem ismertük egymást, de összefogtunk, hogy megmentsük ezt a gyereket” – magyarázta az édesanya.

Fotó: Dowaa Saleh/Instagram

A műtét, a magzati pulmonális billentyűplasztika, rendkívül összetett eljárás, amelynek lényege, hogy ultrahang segítségével egy tűt kell a magzat szívébe juttatni. Ezután egy kis ballont használnak, amelyet felfújnak, ez megnyitja az elzáródott szelepet, lehetővé téve a vér áramlását, és a szív további fejlődését.

Saleh végigkövette a folyamatot az ultrahang képernyőjén, és látta, amikor megnyílt a szívbillentyű. „Amikor kinyitották, az egész csapat felkiáltott az örömtől, én pedig sírtam, mert láttam, hogy a vér normálisan áramlik a szívében, és ettől az megint növekedni kezdett” – mesélte.

A család ezután hazautazott, de a megpróbáltatásoknak ezzel még nem volt vége. Az orvos figyelmeztette a házaspárt, hogy a terhesség végén fennáll annak a lehetősége, hogy a szív és a tüdő közötti kapcsolat ismét megszakad. A dubaji orvosok felkészültek erre a lehetőségre, és a baba születése utáni második napon sikeres nyílt szívműtétet hajtottak végre.

A kislány a Nadine nevet kapta, amelynek jelentése remény.

Fotó: Dowaa Saleh/Instagram

Nem sokkal Nadine születése után a család Kanadába költözött, ahol megtudták, hogy a lányuknak egy másik rendellenessége is van, ami a fejében lévő csontokat érinti, és ezért újabb műtétre volt szüksége.

Nadine most 3 éves, és nagyszerűen boldogul. Szülei igazi „nemzetközi csodaként” emlegetik, mivel Dubajban, Amerikában és Kanadában is megküzdöttek az életéért. Saleh jelenleg egészségügyi kommunikációt tanul az Ottawai Egyetemen, és a család megosztja Nadine történetét a közösségi médiában.

A szülők a Good Morning America műsorában is elmesélték történetüket, és egy meglepetés videó üzenetet is kaptak Giacomo Gianniotti olasz-kanadai színésztől, aki Dr. DeLucát alakítja a Grace klinikában. „Giacomo elmondta, hogy ő és az összes szereplő nagyon örült Nadine történetének, és annak, hogy az a jelenet segített megmenteni az életét” – mondta az édesanya.

„Nagyon hálásak vagyunk a Grace klinika csapatának. Mindig is rajongója voltam a sorozatnak. Arra azonban soha nem számítottam, hogy egy napon ilyen hatással lesz az életemre” – tette hozzá.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek