Donna Paveynek több mint ötven éve született egy gyönyörű kislánya, de sajnos akkor nem tudta vállalni az anyaságot, mert a szülei arra kényszerítették, hogy adja örökbe a gyerekét.
Donnának akkor, abban a helyzetben nem volt más választása, ezért örökbe adta a kislányát, de nem telt úgy el egyetlen nap sem, hogy ne gondolt volna rá. Minden nap imádkozott érte!
Remélte, hogy kislánya szerető és támogató családot talált, olyan örökbefogadó szülőket, akik gondját viselik. Amikor Donna felnőtt, férjhez ment és családot alapított.

Férjével még két lányuk született, és bár imádta a családját, mindig vágyott arra, hogy láthassa elsőszülött gyerekét. A kétségbeesett anya úgy döntött, hogy mindent megtesz azért, hogy megkeresse lányát. Még a lánykori nevét is megtartotta, remélve, hogy ez segít abban, hogy a lánya egyszer rátaláljon.
Több mint öt évtized után, 2017 egyik napján Donna üzenetet kapott Facebookon Sharon Gliddentől, aki azt mondta, hogy ő lánya. Sharon Oklahomában élt örökbefogadó szüleivel.
A nő nem sokkal azután, hogy örökbefogadó szülei meghaltak, jött rá, hogy őt annak idején örökbe fogadták. Úgy döntött, hogy megkeresi biológiai családját. Anya és lánya végül 52 év után találkozott újra, ez a pillanat leírhatatlan boldogsággal árasztotta el mindkettőjüket. Soha nem gondolták volna, hogy valaha ez meg fog történni az életükben.

“Tudtam, hogy a mennyországban fogunk találkozni, de álmomban sem gondoltam volna, hogy még itt a Földön eljön ez a nap” – mondta Donna.
Ugyanolyan a mosolyuk, ugyanolyan a szemük, és mindketten pompomlányok voltak. Sharon azt mondta az édesanyjának, hogy házat épít neki Oklahoma közelében, hogy soha többé ne kelljen elváljanak egymástól.
A csodák akkor történnek meg, amikor a legkevésbé számítunk rájuk!