A szakemberek szerint ezért kellene minden nőnek elhagynia a melltartót

A legtöbb nő pubertás korában megtanulja, hogy itt az ideje, melltartót kell viselni, így szokták, a nőknek ez jár. Azonban ki az, aki feltette már a kérdést, hogy milyen előnyökkel, és milyen hátrányokkal járhat a melltartóviselés? Francia kutatók átfogó elemzést végeztek a témában.

Az íratlan öltözködési szabályok szerint minden nőtől “elvárják”, hogy ne jelenjen meg nyilvános helyen melltartó nélkül, sőt, ha olyan ruha van rajtad, akkor ez bizony szemet is szúrhat. Van, aki esetleg szóvá is teszi, hogy miért nincs rajtad melltartót. A melltartó egy esztétikai kérdés, azonban egészségügyi szempontból sokszor többet árt, mint használ.

Jean-Denis Rouillan, a Centre Hospitalier Universitaire kutatója szerint, a melltartó egyáltalán nem hatásos a mellek megereszkedése ellen.

“Nem tesz jót a melleknek, hogy melltartóval próbáljuk kivédeni a gravitáció hatásait. Orvosilag, fiziológiailag és anatómiailag sem indokolt a melltartó viselése, épp ellenkezőleg, ha túl sokat van rajtunk, hamarabb elkezdenek lógni a mellek” – mondta a szakember.

330, 18-35 év közötti önkéntes körében egy tolómérő és egy logarléc segítségével végezte a felmérést, hogy megtudja, miként változik a mellek anatómiája az évek előrehaladtával. Az 1997 óta végzett kutatás alapján kiderült, hogy a felmérésben résztvevő melltartót nem viselő nők mellbimbója 7 milliméterrel maradt fentebb, mint azoké, akik rendszeresen hordtak melltartót.

Meglepő módon az első csoport melle sokkal rugalmasabb és feszesebb volt, mint a másodiké. Kiderült: a melltartó ahelyett, hogy a mellek feszességéről gondoskodna, megakadályozza a növekedést, és hatására a mellek csüngeni fognak.

Azok a nők, akik két évig nem viseltek melltartót arról számoltak be, hogy sokkal jobban tudtak lélegezni, jobb lett a testtartásuk, és hátfájásra sem panaszkodtak.

Más okok, hogy miért jobb, ha mellőzöd a melltartót használatát:

1. Nem találod el a megfelelő méretet

Ha vásároltál már valaha melltartót, tudhatod, hogy órákat állhatsz a próbafülkében, mégis nehezen tudod kiválasztani a megfelelő méretet. Tudhatod a pontos számozást, mégis vagy itt húz, vagy ott szorít, és még az alátámasztást sem biztosítja a melled számára.

2. Drágák

A márkás, minőségibb melltartókat elég borsos áron kínálják. Nem minden nő tudja megengedni magának, hogy egy ilyen jelentéktelen ruhadarabra ennyi pénzt kiadjon. Egy 2017-es felmérés szerint a legtöbb nő 16-30 dollár között költ melltartóra. Arról ne is beszéljünk, hogy van külön sportmelltartó, szabadidős melltartó, otthoni melltartó, ünnepi melltartó stb.

3. Kényelmetlenek

Nagyon ritka az olyan melltartó, amelyik egy idő után ne kezdene el szorítani, vagy vágni itt-ott. A mellek egész nap be vannak burkolva, és így soha nem tudnak szabadon lélegezni.

4. Állandóan viselni kell?

A modern társadalomban elvárják, hogy egy nő az éjszakát leszámítva melltartót viseljen nagyjából mindig: otthon, a munkában, a játszótéren, sportoláshoz. Azonban, ha nem érezzük jól magunk a melltartóban, vagy egészségtelennek gondoljuk, akkor nem kell mindenáron megfelelni egy társadalmi normának.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.




Top