A pletykálkodás gyakori és nemcsak bosszantó, de néha még helyrehozhatatlan kárt is okozhat. Ugyanakkor nem csupán információ és nem is szokványos beszélgetés, mert ezt általában azzal a szándékkal mondjuk, hogy becsméreljünk és megkárosítsunk egy másik személyt. Időnként jóindulatú megjegyzésnek is tűnhet, de általában embertársunk támadására követjük el.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
Az okok, amelyek miatt az emberek nagy érdeklődést mutatnak mások személyes vagy szakmai élete iránt, különbözőek lehetnek és között találjuk az elfoglaltság hiányát, a másokkal való összehasonlítás szokását, az irigységet és a bosszúvágyat, azt, hogy képtelenek vagyunk megoldani vagy elfogadni egy bizonyos helyzet, az alacsony önértékelést és alacsonyrendűség érzését is.
„Fiatal korunkban tele vagyunk energiával, nagy álmaink, céljaink, motivációnk és bizalmunk van az életben, a sikerben. Azért vagyunk ilyenek, mert még nem vagyunk teljesen megfertőzve a körülöttünk élők véleményével, negativizmusával, perfekcionizmusával, a kritikával, a bizalmatlansággal és az intoleranciával. Ahogy öregszünk, a megoldatlan problémák miatti frusztráció előkészíti a pletykálkodás kockázatát. Mint ilyen tehát azt mondhatjuk, hogy a pletykálkodás inkább az öregség jele. Ha a pletykáló még fiatal, akkor elmondhatjuk róla, hogy érzelmileg idős.”– magyarázza Laura Maria Cojocaru pszichológus, a INLPSI elnöke és alapítója.
Ahhoz, hogy kiléphessünk ebből az ördögi körből, a szakemberek az alábbiakat ajánlják számunkra:
1. Fogadjuk el és értsük meg, hogy a pletyka forrása legtöbbször megoldatlan érzelmi sebet takar.
2. Ha te vagy az, aki kísértésbe esnél a pletykálkodásra, akkor igyekezz olyan dolgokkal kitölteni az fölösleges szabadidődet, amelyek hasznosak a személyes fejlődésed szempontjából, és keresd meg a módját az érzelmi sebeid gyógyítására.
3. Amikor mások pletykálnak rólad, változtass témát és irányítsd a vitát pozitív és hasznos szempontokra.
4. Érezz hálát mindazokért az emberekért, akikkel találkozol az életben, mert mindenki a maga módján a te fejlődésedet segíti.
5. Mindig törekedj az érzelmi intelligenciád fejlesztésére.