Blog„A párom 8 év után megkérte a kezem, de én azt se...

„A párom 8 év után megkérte a kezem, de én azt se tudom, hogy meg akarok-e házasodni vagy gyereket vállalni!”

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

A Daily Mail egyik olvasójának történetét osztjuk most meg, aki 8 évnyi kapcsolat után ébredt rá, hogy lehet, hogy sosem akar megházasodni és gyereket vállalni – tette mindezt azután, hogy 8 évnyi kapcsolat után a párja a semmiből egyszer csak megkérte a kezét.

„36 éves nő vagyok és a párommal már 8 éve alkotunk egy párt.

Eléggé boldogok vagyunk és kevés a feszültség is köztünk, viszont a házasságról és a gyerek témáról sosem ejtettünk szót.

Aztán a múlt héten teljesen lesokkolódtam, amikor az egyik vacsoránál arra kért, hogy legyek a felesége. Egy vendéglőben tette mindezt és szerencsére nem rendezett nagy jelenetet, annak ellenére, hogy én azt sem tudtam, hogy mit is csináljak hirtelen. Váratlanul és felkészületlenül ért, így tényleg nem tudtam, hogy mit csináljak.

Így aztán végül csak annyit böktem ki, hogy: köszi, talán. Láttam az arcán a mérhetetlen csalódottságot, de próbálta tartani magát a végsőkig.

A kérdésem nekem végül is az lenne, hogy ennyi évnyi párkapcsolat után valóban meg kellene házasodni? Az igazság az, hogy most már nem is nagyon akarom ezt az egészet.

Mindig is inkább a szakmai életemre és a barátaimra összpontosítottam, és sosem gondoltam bele abba, hogy milyen lenne az élet egy babával.

Anyám szerint én vagyok a rossz és nagyon sajnálja a párom, azt javasolta, hogy gyorsan gondoljam meg magam, különben elveszítem.

Teljesen össze vagyok zavarodva. Valaki segítsen!”

A lap egyik rovatának vezetője, Coleen Nolan, aki többnyire ilyen és ehhez hasonló, kínos szituációk terén szokott tanácsot adni, így fogalmazott.

„Nem, természetesen nem kötelességed megházasodni, csak azért, mert 8 évig együtt voltatok. Akkor mondj igent, ha valóban úgy érzed, mert hanem csak vele is kitolsz.

Ugyanakkor ez az egész szituáció számomra arra enged következtetni, hogy a pároddal sosem kommunikáltatok eleget. Szükség lenne egy nagy beszélgetésre, hogy tisztán lássátok, hogyan képzelitek el a jövőtöket. Az ilyen nagy témákat, mint a házasság és a gyerekvállalás pedig nem lehet megkerülni.

Még mindig ámultba ejt, hogy hány pár képes évekig elsiklani egymás mellett, anélkül, hogy ezekről a fontos dolgokról beszélnének.

Úgy gondolom édesanyádnak nincs igaza, amiért bele akarna hajszolni ebbe a házasságba. Ezek nagy dolgok, és csak akkor sétálj végig azon az oltár elé vezető ösvényen, ha te is tényleg szívedből akarod.”

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek