Gene Hackman és felesége, Betsy Arakawa egyik kutyája, Zinna a gazdáival együtt meghalt, míg a házaspár másik két kutyája életben maradt. A nyomozók most elmagyarázták, mi lehet ennek az oka.
Hackmant és Arakawát február 26-án találták holtan az új-mexikói Santa Fe-ben lévő otthonukban, a házaspár egyik kutyájával, egy ausztrál kelpie keverékkel, a 12 éves Zinnával együtt. Halálukat kezdetben rejtély övezte, és „gyanúsnak” minősítették, tekintettel arra, hogy a két holttestet külön szobákban találták meg a házban, részben mumifikálódva.
A ház átvizsgálása és a boncolás után az orvosok megállapították, hogy Arakawa halálát hantavírus fertőzés okozta, egy influenzaszerű fertőzés, amely patkányok és más rágcsálók ürülékével terjed. A nő holttestét otthonuk egyik emeleti fürdőszobájában találták meg.

Feltehetően február 11-e körül halhatott meg, és a 95 éves Hackman, aki Alzheimer-kórban szenvedett, valószínűleg nem értette, mi történt. Körülbelül egy héttel később, február 18-án a színész is elhunyt, miután a pacemakere rendellenes ritmust észlelt.
A testét a földszinten, a ház sárszobájában találták meg, és a nyomozók szerint megpróbálhatta elhagyni az otthonukat. Súlyos szív- és vesebetegséggel küzdött, a boncolás szerint pedig a halálakor nem volt étel a gyomrában.
Zinnát ugyanabban a fürdőszobában találták meg, ahol Arakawát is. A kutya egy kennelbe volt bezárva, miután nemrég műtéten esett át, és Arakawa február 9-én vitte haza az állatorvostól.
Bár a rendőrség még mindig várja a kutya boncolásának eredményeit, Új-Mexikó állam közegészségügyi állatorvosa, Erin Phipps szerint a kiszáradás és az éhezés az állat halálának legvalószínűbb oka.
Mivel a kutyák általában nem betegednek meg hantavírustól, Phipps szerint sokkal inkább az lehetett Zinna halálának oka, hogy a ketrecbe zárva nem jutott vízhez és élelemhez. A boncolás megállapította, hogy az állat gyomra üres volt.

A házaspár másik két kutyáját, egy Bear nevű német juhászt és egy Nikita nevű másik kutyát jó állapotban találták meg a birtokon. A bejáraton volt egy kutyaajtó, ami azt jelenti, hogy kedvük szerint jöhettek-mehettek, és hozzáférhettek az ételhez és a vízhez, ami életben tartotta őket.
A Santa Fe-i seriff, Adam Mendoza elmondta, hogy még várják a házaspár telefonhívásainak adatait, de nem tartják valószínűnek, hogy valamilyen új részletre bukkannának az ügyben.
„Nem tudom, hogy Hackman használt-e mobiltelefont, bármilyen technológiát, vagy e-maileket, erre semmi jel nem utal. Tehát jelenleg nincs semmilyen aktivitás Hackman részéről” – mondta Mendoza ezzel kapcsolatban.