Bár sok nő, aki nagycsaládra vágyik, ma már az örökbefogadást vagy a béranyaságot választaná, vannak néhányan, akik ragaszkodnak a természetes fogantatáshoz. A kansasi Britni Church is ezen kevesek közé tartozik. Mindig is nagycsaládra vágyott, és ez az álma teljesült is – 32 évesen 12 gyerek édesanyja.
Britni imádja a gyerekeit, és egyáltalán nem érdekli, mit gondolnak, vagy mondanak róla mások.
Még nagyon fiatal volt, amikor először édesanya lett. Első gyerekének, egy Crizman nevű fiúnak 2004-ben, 16 évesen adott életet, mindössze néhány nappal azután, hogy hozzáment a gyerek apjához. Szerették volna tovább bővíteni a családot, Britni eredetileg négy gyereket tervezett, de végül öt született. Crizman után jött Jordan, majd Caleb, Jace és Cadence.

2010-ben azonban elvált a férjétől, és egy ideig bulizós életmódot folytatott. Ebben az időszakban teherbe esett egy másik férfitól, akivel nem volt komoly kapcsolata, és eleinte szégyellte is magát emiatt. De a szégyenérzete azonnal elmúlt, amikor 2012-ben életet adott hatodik gyerekének. Jesalyn imádnivaló baba volt, és Britni büszkén vállalta az egyedülálló anya szerepét, ami 3 éven át tartott.
2014-ben azonban újabb fordulatot vett az élete, amikor megismerkedett Chrisszel. Összeházasodtak, és 2015-ben megszületett első közös gyerekük, Silas, akit a következő évben egy újabb fiú, Christopher követett.
Ezután a pár tartott egy kis szünetet, majd 2018-ban Britni újból teherbe esett, és 2019-ben hármas ikreik születtek: Oliver, Asher és Abel. Az édesanya azt mondja, számára semmi rendkívüli nincs abban, hogy ilyen sok gyereke van: „Nem érzem úgy, hogy sok gyerekem lenne, számomra ez teljesen normális” – mondta.

De a nagycsalád persze nagy kihívást is jelent. Szerencsére Britni mellett ott van a férje, Chris, aki mindenben támogatja, és a nő első házasságából származó gyerekeit is ugyanolyan szeretettel neveli, mint a sajátjait.
2020-ban, 11 gyerekkel heti 300 dollárt költöttek bevásárlásra – többek között több száz pelenkát, 5 doboz gabonapelyhet és 66 doboz tejet fogyasztottak el. A házaspár ugyanakkor megosztja a házimunkát is: Britni gyakran 12 adag szennyest mos ki naponta, a férje pedig reggelente iskolába viszi a gyerekeket 15 személyes Ford Transitjukkal.
Nem meglepő, hogy a család vonzza az idegenek tekintetét, de már hozzászoktak, hogy megbámulják őket, és Britni azt mondja, egyáltalán nem befolyásolja őt mások véleménye.

„Nem hiszem, hogy 15-nél több gyerekem lenne, de korábban azt se gondoltam volna, hogy 11 lehet” – tette hozzá.
Néhány hónappal azután, hogy ezt a kijelentést tette, Britni újból teherbe esett. Az édesanya, aki a közösségi médiában számol be népes családja mindennapjairól, megdöbbentette a rajongóit a hírrel, és bár sokan gratuláltak neki, néhány elítélték őt amiatt, hogy a gyerekei több különböző apától származnak.
Britni azonban nem jött zavarba, és így válaszolt a kritikára: „Tizenkét gyerek, három apa. De ha tizenkét apa lenne, az sem jelentené azt, hogy kevésbé lennék áldott.”

Továbbá hangsúlyozta, milyen elkötelezett apa a második férje, aki soha nem tesz különbséget a saját gyerekei és Britni többi gyereke között.
Britni tizenkettedik gyereke, Rowyn, 2021-ben született meg, és a nő továbbra is ugyanakkora energiával és lelkesedéssel veti bele magát az anyaságba, mint a legelején. Az egyik legutóbbi TikTok videójában az édesanya elmondta, hogy eddigi élete során összesen 350 hetet, azaz 7 évet és 4 hónapot volt terhes – és még csak alig több mint 30 éves.

Britni azt is elárulta, hogy nem különösebben élvezi a terhességeket, de a gyerekeit természetesen imádja. Egyelőre szeretne szünetet tartani a gyermekvállalásban, és élvezni akar minden egyes közös pillanatot a családjával.