A közönséges nátha vírusa még annál is elterjedtebb, mint eddig hitték – állapították meg kanadai kutatók, akik egyetemista korú diákok körében vizsgálódtak.
» Horoszkóp 2023. OKTÓBER: az ősz második hónapja boldogságot és pozitív változásokat hoz mindenki életében!
» A hagyományos elveket valló feleség szerint minden nőnek otthon kellene maradnia, hogy gondoskodjon a férjéről
» 5 ok, amiért jobb ha azonnal felhagysz a lelki társ keresésével
» A szakértők szerint ez az 5 legkárosabb szó, amit egy gyereknek mondhatunk
Elemzéseikből kiderült, hogy a vizsgált 2010-es és 2011-es őszi időszakban négyszer több hallgatóban volt jelen a nátha vírusa tünetek nélkül, mint akiknél tüneteket okozott a rhinovírus.
„A tünet nélküli fertőzések gyakori előfordulása azt jelzi, hogy a hallgatók csoporttársaiknak vagy a környezetükben élőknek úgy adhatják tovább a vírust, hogy nem is tudnak róla” – mondta Andrea Granados, a McMaster Egyetem kutatója a HealtDay című ismeretterjesztő portálnak.
A rhinovírus az átlagosnál veszélyesebb lehet az arra érzékenyek, például az asztmások számára, hörghurutot okozhat vagy asztmás rohamot válthat ki.
A tanulmányt az Amerikai Mikrobiológiai Társaság San Franciscóban megrendezett éves konferenciáján ismertették.
Forrás: MTI