Mindjárt 15 éve lesz annak, hogy 2004-ben a San Francisco-i St. Boniface templom plébánosa, Louis Vitale atya, Shelly Roder aktivistával közösen, megnyitotta Isten házát a hajléktalanok előtt, hogy ott menedékre lelhessenek. Ezt a karitatív megmozdulást Gubbio Projektnek nevezték el.
Azóta naponta több száz fedél nélkül élő ember húzza meg magát a templomban, veszi igénybe a takarókat, és hajtja álomra a fejét a padokon.
A Gubbio Projekt honlapján ez olvasható: “Nem kérdeznek senkitől semmit, ha átlépi a templom ajtaját. Senkit nem utasítanak ki, mindenkit befogadnak, tisztelettel, méltósággal bánnak a rászorulókkal.”
A templom nappal is nyitva van a látogatók előtt, azonban a templom ⅔ része a hajléktalanok számára van fenntartva.
A Gubbio Projekt egyik képviselője szerint: “minden hajléktalan a közösségünk része, akiket nem szabad kiközösíteni, ahogyan azokat az embereket sem, akik szegények, kimerültek, vagy akik mentálisan sérültek.”
A felmérések szerint a Gubbio Projekt hajléktalan szállásai a legbiztonságosabbak, hiszen a megkérdezettek 95 százaléka úgy vélte, hogy az elszállás körülményei megfelelőek, biztonságosak, és a bánásmód is jó.
Sajnos nem mindenhol vannak ilyen jó körülmények a hajléktalanok számára, hiszen több amerikai nagyvárosban drótkerítésekre költenek, hogy megakadályozzák a hajléktalanokat abban, hogy sátrakat húzzanak fel, és ott éljenek. 2018 februárjában a kaliforniai El Cajonban több tucat aktivistát, köztük egy 14 éves gyereket is letartóztattak, akik segíteni szerettek volna a hajléktalanoknak.
Magyarországon sem jobb a helyzet, nemrég a hatóságok hadjáratot indítottak a köztereken tanyázó hajléktalanok ellen.
