Csökkentheti az alkalmazott stressz-szintjét, növelheti a munkahelyi morált, ha a dolgozó beviszi a kutyáját a munkahelyre – derült ki egy amerikai tanulmányból.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
Számos gyakorlati nehézséggel kell szembenézni, ha kutyát viszünk be a munkahelyre, ám egy amerikai cégnél elvégzett vizsgálat kimutatta, hogy az állat jelenléte növeli az emberek munkahelyi elégedettségét.
A Virginiai Commonwealth Egyetem 75 ember figyelt meg egy iparvállaltnál, ahol az egy hétig tartó vizsgálat idején minden egyes nap 20-30 embernek engedték meg, hogy kutyáját magával hozza a munkába. A kutatók nyálmintákat vettek a munkanap folyamán, mérve a stresszhormonok szintjét, és összehasonlították a kutyás és nem kutyás dolgozókét, valamint azokét, akiknek van kutyájuk, ám ne vihették be a munkahelyre kedvencüket.
Reggel semmilyen különbség nem mutatkozott a három csoport között, ám a nap folyamán a stressz-szint csökkent azoknál, akiknél ott volt a kutyájuk, és növekedett a másik két csoport tagjainál.
Azt is kimutatták a szakemberek, hogy a kutya jelenléte növelte a munkahelyi morált – olvasható az International Journal of Workplace Health Management munkaegészségtani szaklapban.
Jelentős volt a különbség a stresszhormon szintben azokon a napokon, amikor a kutyák jelen voltak, illetve amikor nem. Az alkalmazottak általánosságban jobban elégedettek voltak munkájukkal, mint az ipari átlag – idézte Randolph Bakert, a tanulmány szerzőjét a The Daily Telegraph brit napilap honlapja.
Forrás: MTI