A genetikai öröklődés tudománya rendkívül bonyolult – mondja Dawn Allain, az Ohio állambeli University Wexner Orvosi Központ genetikai tanácsadója és igazgatója.
Ugyanakkor e tudomány kapcsán érdekes kérdések is felmerülnek. Noha a tudósoknak még nem áll rendelkezésükre nagyon sok válasz, mégis rengeteg alapvető információval rendelkeznek az anyától és az apától a gyermekekig terjedő genetikai tulajdonságok öröklésével kapcsolatban.
De először meg kell értenünk bizonyos gének átöröklődésének „mechanikáját”.
Hogyan is örököljük szüleinktől a vonásainkat és a tulajdonságainkat?
„Három fő módja létezik. Az első egy domináns génen keresztül történik. Például a barna szemszín – ha bármelyik szülő rendelkezik ezzel a domináns génnel, akkor az átadódik a gyermeknek.” – magyarázta Dr. Allain.
„A második módja, egy recesszív gén révén történik – mindkét szülőnek rendelkeznie kell ezzel a génnel, hogy továbbadhassa a gyermeknek. Például, ha kék szemünk van, akkor mindkét szülőnek hordoznia kell egy ilyen gént, akkor is, ha a szemük színe nem kék. „
„Végül vannak olyan tulajdonságok, amelyek az X kromoszómához kapcsolódnak, amelyek csak ezen keresztül öröklődhetnek, és ezt csak az anya közvetítheti.” – mondta az orvos.
Milyen tulajdonságokat örökölünk az anyáktól?
A fogyás képességét
Az emberi testben kétféle zsír létezik: a „jó” barna zsír, amely növeli az anyagcserét és segít az egészséges testsúly fenntartásában, és a „rossz” fehér zsír, amelyek elhízást vagy más súlyos betegséget okozhatnak. Mindenkinél megtalálható mindkét típus, de a barna zsír mennyisége és az anyagcsere minősége az anyától örökölhető, tudhatjuk meg, egy a Nature Communicationsben megjelent tanulmányból.
A koncentráció képességét
Ha az anya alacsonyabb szintű szerotoninszinttel rendelkezik, amely az agyban a hangulatot befolyásoló kémiai anyag, akkor a JAMA Psychiatryban közzétett tanulmány szerint, a gyerek esetében nagy a valószínűsége a figyelemhiányos zavarnak és a hiperaktivitás előfordulásának.
A mimikai ráncok
Az öregedés módját az anyai öröklésű gének határozzák meg. Az olyan környezeti tényezők, mint a napfény, a dohányzás vagy az egészségtelen étrend, károsíthatják a mitokondriális DNS-t, ám a „kár” egy része az anyától örökölhető, egy, a Natureben megjelent tanulmány szerint. Minél több mutáció történik a mitokondriális DNS-ben, annál gyorsabban öregszünk és megjelennek a ráncok vagy az ősz hajszálak.
A hangulat
Az anyák befolyásolhatják gyermekeik hangulatát. Az agy kortikolimbikus rendszere, amely az érzelmi szabályozás képességéért felelős, szerepet játszik a hangulatingadozásokban, és ez inkább az anyákról a lányokra öröklődik, állítja egy, a The Journal of Neuroscienceben közzétett tanulmány.
A memória
Régóta ismert, hogy az Alzheimer-kór családi anamnézise jelentősen növeli az utódok esetében a betegség kialakulásának kockázatát, ám a Biological Psychiatry által közzétett új tanulmány megállapította, hogy a genetikai kockázat elsősorban az anyáktól származik.
Milyen tulajdonságokat örökölhetünk az apáktól?
A súlygyarapodás módja
Miközben az anyától a barna zsír mennyiségét örököljük, addig az apa felelős a testben lévő fehér zsírok mennyiségéért, állítja egy, a Nature Communicationsban közzétett tanulmány. A szervek körül tárolt zsírmennyiséget az apai gének diktálják.
A pubertáskor kezdete
A pubertáskort és a vele járó összes „szórakoztató” dolgot, mint például a pattanásokat, a hangulatváltozást vagy a menstruációs ciklus kezdetét – mindkét szülő genetikája befolyásolja, de, ha ez nyolcéves kor előtt kezdődik a lányoknál és kilenc éves korban a fiúknál, ezért az apa bizonyos génjei a felelősek – írja egy tanulmány, amelyet a New England Journal of Medicine publikált.
Gyerekeink génjeit
A két partner génjei nyilvánvalóan meghatározzák a gyermekek nemét, viszont az általuk átadott nemi gének elsősorban az apáktól származnak. A sok fiútestvérrel rendelkező apának nagyobb valószínűséggel lesz fia, míg a sok nővér esetében nagyobb valószínűséggel lánya.
Termékenységi problémák
A nők termékenységét befolyásolhatja az apától örökölt gén. Egy normál sejtben a centrioleknek nevezett rész eltávolítódik a természetes fejlődési folyamat részeként. Ha azonban a centriolek nem távolítódnak el – az apa által átadott genetikai rendellenesség miatt -, akkor a nő sterillé válik. – magyarázzák a kutatók.