A nyugati világ mögött álló hetven év gazdasági szempontból olyan kivételes időszak lehetett, amelyet a következő generációk már nem élhetnek át ugyanabban a formában. Charles Goodhart brit közgazdász szerint a csökkenő születésszám, a társadalmak elöregedése, a magas államadósság, a növekvő védelmi és klímavédelmi kiadások egyszerre nehezednek a kormányokra, miközben a korábban megszokott gazdasági környezet alapjai is megváltoztak.
A London School of Economics emeritus professzora és a Bank of England korábbi döntéshozója egy podcastban figyelmeztetett arra, hogy a következő évtizedek jóval nehezebbek lehetnek annál, amihez a fejlett országok társadalmai az elmúlt generációkban hozzászoktak.
„A következő 30–40 év nagyon nehéz lesz.”
Goodhart szerint különösen éles a különbség ahhoz képest, amit a nyugati világ 1950 és 2020 között megtapasztalt.
„Különösen azok számára, akik az 1950 és 2020 közötti években éltek – ez a 70 év valószínűleg a legjobb időszak volt a növekedés, az életszínvonal és a körülmények tekintetében, amelyeket nem csak Nagy-Britannia, hanem gyakorlatilag az egész nyugati világ valaha is tapasztalt.”
Majd hozzátette: „Nem tudtuk, milyen szerencsések voltunk, és azok a feltételek, amelyek ezt a csodálatos időszakot lehetővé tették számunkra, mára már nagyrészt eltűntek.”
Goodhart szerint a demográfia alapjaiban változtatja meg a gazdaságot
A közgazdász évek óta azt képviseli, hogy a demográfiai folyamatok sokkal nagyobb szerepet játszanak az infláció, a kamatok és a gazdasági növekedés alakulásában, mint azt hosszú időn keresztül feltételezték.
A születési ráta csökkenése és a társadalmak elöregedése egyre kevesebb aktív korú munkavállalót jelent, miközben egyre több embernek lesz szüksége nyugdíjra és egészségügyi ellátásra. Ez az állami költségvetésekre és a fiatalabb generációkra is nagyobb terhet helyezhet. Goodhart korábbi kutatásaiban is azt állította, hogy az elöregedés és a munkaerő-kínálat csökkenése megfordíthatja azokat a dezinflációs folyamatokat, amelyek évtizedeken át segítették a nyugati gazdaságokat.
Ezt tovább nehezíti a magas államadósság. Ha a központi bankok az infláció megfékezésére magasabb kamatokat tartanak fenn, a kormányok adósságfinanszírozása is drágábbá válhat.
„Mindig is pesszimista voltam”
Goodhart saját gazdasági szemléletét sem próbálta derűsebbnek mutatni annál, amilyen.
„Mindig is pesszimista voltam, részben azért, mert ha tévedsz, akkor örülsz, hiszen a helyzet valójában jobb, mint amire számítottál.”
Majd így folytatta: „De ha optimista vagy, és tévedsz, az kétszer olyan rossz, mert nemcsak hogy tévedtél, hanem a dolgok még rosszabbak is, mint amire számítottál.”
Szerinte az embereknek fel kell készülniük egy olyan gazdasági környezetre, amelyben a korábban megszokott növekedési ütem és az olcsó pénz már nem feltétlenül tér vissza.
A globalizáció évtizedeken át segítette a központi bankokat
A brit inflációs célkövetés első évtizedei egybeestek a globalizáció erősödésével. A nyugati vállalatok termelésük egyre nagyobb részét helyezték át alacsonyabb bérköltségű országokba, miközben a fejlett gazdaságokban a szolgáltatások szerepe nőtt – írja a Financial Times.
Ez nagy mennyiségű olcsó munkaerőt kapcsolt be a világgazdaságba, ami lefelé nyomta a termelési költségeket és az inflációt.
„A központi bankok pontosan azt tették, amit a kormányok akartak, és a kamatlábak csökkentésével megkönnyítették az életüket” – mondta Goodhart.
Szerinte sokan tévesen úgy értelmezték ezt az időszakot, mintha a kedvező inflációs környezet kizárólag a monetáris politika eredménye lett volna.
„Kedvező időszak volt, de az emberek nem fogták fel, mennyire átmeneti és kedvező volt ez, részben azért, mert azt hitték, hogy mindez a központi bankok zsenialitásának és szakértelmének köszönhető, amellyel ezeket az inflációs célokat fenntartották.”
„De a központi bankok számára ez egyáltalán nem volt nehéz” – tette hozzá. „Valójában, ha a nagy pénzügyi válság utáni időszakot vesszük, a központi bankok problémája az volt, hogy a monetáris politikát annyira lazítsák, hogy az inflációt visszajuttassák a célszintre.”
A fiatalok fizetik meg az olcsó pénz korszakának árát
A tartós kamatcsökkenésnek Goodhart szerint komoly következménye lett a lakáspiacon – jegyzi a ABC News.
„Ahogy a kamatlábak csökkennek, az eszközértékek emelkednek.”
A lakások és más eszközök ára évtizedeken keresztül gyorsabban növekedett, mint sok ember jövedelme. Ez különösen a fiatalabb generációk számára tette nehezebbé a saját ingatlan megszerzését.
A közgazdász szerint a mai pályakezdők már egészen más helyzetbe kerülnek, mint azok, akik néhány évtizeddel korábban léptek be a munkaerőpiacra.
„Úgy gondolom, hogy a friss diplomások helyzete jelenleg lényegesen nehezebb, mint amilyen más körülmények között lenne, és ez a mesterséges intelligenciának köszönhető.”
A mesterséges intelligencia egyre több belépő szintű irodai feladatot képes részben vagy egészben automatizálni, miközben a fiatalok lakhatási költségei is magasak.
„És ehhez még hozzáadódik az a probléma, hogy nem engedheted meg magadnak a lakást, valamint az, hogy egyre nehezebb munkát találni” – mondta Goodhart.
Szerinte azok a fiatalok, akik hagyományosan irodai pályára készülnek, „biztosan csatlakoznak a munkásosztályhoz abban a meggyőződésben, hogy a körülmények számukra kedvezőtlenül változtak.”
Goodhart szerint az adórendszert is át kell alakítani
A népesség öregedése miatt egyre kisebb dolgozó rétegnek kell finanszíroznia egyre több nyugdíjas ellátását. Goodhart szerint ez hosszabb távon az adórendszer átalakítását is kikényszerítheti.
Úgy véli, a jövedelmek és a vállalati nyereségek adóztatása helyett nagyobb hangsúlyt kellene helyezni a felhalmozott vagyonra, különösen az ingatlanokra és a földre.
„Át kellene térniük a jövedelmek és nyereségek adóztatásáról a vagyon, különösen a földek és ingatlanok adóztatására.”
Majd így folytatta: „Le kell vennünk az adóterhet a termelők – a munkavállalók és az üzletemberek – válláról, és át kell helyezni azokra, akiknek a vagyona látványosan megnőtt.”
A politikai polarizáció tovább nehezíti a változtatásokat
Goodhart szerint a gazdasági problémák kezelését a politikai környezet is nehezíti. Úgy látja, a jobboldali és baloldali pártok között egyre mélyebb az ideológiai megosztottság, ami megnehezítheti az olyan reformokat, amelyek rövid távon fájdalmasak, hosszabb távon viszont szükségessé válhatnak.
A közgazdász szerint az elmúlt évtizedek globális gazdasági változásai önmagukban is erős nyomást gyakoroltak a fejlett országok munkavállalóira.
„Ha megnézzük a gazdasági mutatókat – a születési ráta mindenhol tapasztalható, nagyon markáns csökkenését, Kína felemelkedése, a Szovjet Birodalom bukása és Kelet-Európa bevonása a világkereskedelmi rendszerbe – elkerülhetetlen volt, hogy a fejlett gazdaságokban csökkenjenek a reálbérek, mivel más régiókban hatalmas többletkínálat jelent meg olcsó munkaerőből” – mondta.
A magas államadósság a központi bankok mozgásterét is szűkítheti
Goodhart egyik legfontosabb figyelmeztetése a költségvetési és monetáris politika közötti kapcsolatot érinti.
Ha az államok jelentős adósságot halmoznak fel, a magasabb kamatlábak egyre nagyobb adósságszolgálati költséget okoznak. Ez olyan helyzethez vezethet, amelyben a központi bankoknak egyszerre kell az inflációval és a pénzügyi stabilitási kockázatokkal foglalkozniuk. A Financial Times összefoglalója szerint Goodhart munkásságának egyik központi eleme éppen az, hogy a fiskális nyomás korlátozhatja a központi bankok mozgásterét.
„Mivel a politikusok nem foglalkoztak a költségvetési helyzet súlyos romlásának problémájával, a központi bankok számára nagyon nehéz lesz fenntartani az inflációs célt és a monetáris kontrollt” – figyelmeztetett Goodhart.
Amikor arról kérdezték, elképzelhető-e, hogy egyszer ismét egy kedvezőbb gazdasági korszak következzen, röviden válaszolt: „Ó, igen, soha ne mondd, hogy »soha« semmiről.”
