LélektárA képlékeny agy: A meditáció megváltoztatja az agy szerkezetét

A képlékeny agy: A meditáció megváltoztatja az agy szerkezetét

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon és a Google Hírek-en!

Agyunk titokzatos. Része létezésünk nagy titkainak. Az idegtudósok saját bevallásuk szerint is nem több, mint 10%-át ismerik rejtelmeinek és amit tudunk róla, az sem biztos, hogy mindenben megfelel a valóságnak. Napjainkig tartja/tartotta magát az a tudományos álláspont, miszerint a serdülőkor után az agyunk és idegsejtjeink többé nem változnak, nem növekednek, ehelyett inkább fokozatosan pusztulnak.

agy

Sőt, mi több, ha valamilyen károsodás éri az agy bizonyos területeit, úgy gondolták, az végérvényes és visszafordíthatatlan. Pedig már 120 évvel ezelőtt egy William James nevű amerikai pszichológus-filozófus, ismertette azt a feltevését, miszerint agyunk képes újjászerveződni, alkalmazkodni, megújulni. Később, 1948-ban egy lengyel idegtudós, Jerzy Konorski használta először az erre a folyamatra azóta elterjedten alkalmazott neuroplaszticitás szakkifejezést. Ő azt sugallta, hogy ha egy aktivált idegsejt szomszédságában levő idegsejtek ismételten ingerületbe kerülnek, idővel képesek új kapcsolatokat létrehozni, vagyis szükség esetén új ideghálózatokat kialakítani.

A múlt század 50-es éveiben egy Donald Hebb nevű kanadai pszichológus írta, hogy ha egy A idegsejt axon-nyúlványa elég közel található egy B idegsejthez és azt képes ismételten, rendszerességgel ingerületbe hozni, akkor ez a folyamat az A illetve a B neuronokban olyan anyagcsere változásokat indít el, amelyek lehetővé teszik majdani új idegpályák létrejöttét. „Az idegsejtek, amelyek együtt tüzelnek, együtt üzemelnek”-szól az azóta már klasszikussá vált állítás. Aztán, ahogy történni szokott, a folyamatok felgyorsultak.

Egyre több kutatás, közlemény és látványos tudományos eredmények láttak napvilágot. Paul Bach-y-Rita volt egyike az első modern idegtudósoknak, aki saját édesapja betegségéből inspirálódva dolgozott ki hatékony módszert a szélütésben (tudományos nevén „stroke”) szenvedő bénult, vagy beszédzavaros betegek rehabilitációjára. Az volt a feltételezése, hogy a vérellátási zavar miatt károsodott agyi területek funkcióját majd átveszik az egészséges agyállomány idegsejtjei.

Fotó: Wikipedia
Fotó: Wikipedia

Speciális gyakorlatok rendszeres ismétlésével édesapja mozgás- és beszédzavara majdnem teljesen helyreállt. Kidolgozott módszere későbbiekben sok szélütött betegen segített. Kifejlesztett egy olyan készüléket is, „BrainPort” néven, amelyet a beteg nyelvéhez érintve, annak bizonyos területeit impulzusokkal ismételten ingerelve, elveszett vagy károsodott agyi képességeket tudott előhívni. Elsőként egyensúlyzavarokban alkalmazta sikerrel.

A készülékhez kamerát csatlakoztatva, az így nyert vizuális információkat elektromos impulzusokká átalakítva és a nyelven keresztül a látókéregbe irányítva lehetővé vált teljesen vak betegek részleges látásának visszanyerése is. Edward Taub, egy másik jelentős kortárs idegtudós, hasonlóan a neuroplaszticitásra építve, bénult betegek rehabilitációjával ért el kiemelkedő sikereket. Taub munkássága írva és mondva megváltoztatta betegei sorsát, akik segítségével képessé váltak újjászervezni agyukat és ismét saját kezükbe vehették életük irányítását. Klinikájára a világ minden részéről érkeznek betegek és tanulni vágyók. Norman Doidge, egy kanadai pszichoanalitikus-pszichiáter, „Az agy, amely megváltoztatja önmagát” („The Brain that Changes Itself”) című könyvében érdekfeszítően és közérthetően ír a neuroplaszticitás témájáról.

De mi is tulajdonképpen a neuroplaszticitás? Az összetett szóban a neuron idegsejtet jelent, a plaszticitás pedig képlékenységet. Arról van ugyanis szó, hogy az eddig merevnek, fixnek hitt központi idegrendszer hihetetlen változásokra képes, rendkívül képlékeny. Ha szükség van rá, az agy bizonyos régiói, vagy egésze újjá szerveződik, új hálózatok kialakulása, sőt új idegsejtek létrejötte révén. Ez utóbbi folyamatot neurogenesisnek hívják és forradalmi felfedezésnek számít az idegtudományokban. Eddig azt gondoltuk ugyanis, hogy az idegsejtek csak pusztulnak, újabbak kialakulására nincs lehetőség. A legújabb kutatások viszont ennek az ellenkezőjét bizonyítják: az agy bizonyos területein új idegsejtek képződhetnek. Ugyanakkor ismétlődő ingerek hatására, legyenek azok belsők vagy külsők, új idegkapcsolatok alakulnak ki. Más szóval, ha szükség van rá, agyunk képes úgy működésében, mint szerkezetében megváltozni és alkalmazkodni a belső és külső körülményekhez. Úgy tűnik, hogy az eddig legmerevebbnek tekintett szervünk a leginkább alkalmas a változásokra.

Hogyan sikerült mindezt bizonyítani? Ma már rendelkezésre állnak olyan módszerek, amelyek a nagyon finom képalkotás és szerkezeti térképezés mellett működésbeli vizsgálatokra is megbízhatóan alkalmasak. Ilyenek a funkcionális Mágneses Rezonancia (fMRI), funkcionális Transzkraniális Doppler áramlásmérés, pozitron emissziós tomográfia (PET), transzkraniális mágneses ingerlés. A leginkább használatos fMRI nemcsak az alapkutatásban, az agy „funkcionális” feltérképezésére alkalmazható, hanem a klinikai gyakorlatban is számos területen fontos szerepet játszhat a beteg állapotának felmérésében, követésében, műtétek megtervezésekor, stb. Ezekkel a korszerű eljárásokkal egyértelművé vált: az idegrendszer külső vagy belső ismétlődő behatásokra működésének, szerkezetének (a szürke és fehérállománynak), kapcsolatainak újrarendezésével válaszol. Ez a plaszticitás függ az időtől és ismétlődésektől, lehet tapasztalat vezérelt, valamint befolyásolja a környezet és a belső állapotok, mint például a figyelem, öröm és motiváció. A plaszticitás kapcsán létrejött átrendeződéses változások gyakorlatilag minden agyi funkciót és számtalan agyi régiót érinthetnek. Bizonyíték erre az a széles körű ismeretanyag, tudományos közlemény ami a neuroplaszticitás szerepét taglalja különböző állapotokban. Például a hosszú tapasztalattal rendelkező londoni taxisofőrök hátsó hippocampus régiójában a szürkeállomány jelentősen vastagabb, mint a nem taxizó kontroll csoporté. A leírt régió térfogata arányos a navigációban eltöltött idővel. Hasonlóképpen a fehérállomány MRI-val kimutatható makroszkópos változásairól számolnak be zenészeknél, GO játékosoknál, sportolóknál stb. A plaszticitás során észlelt változások idősök esetében kimutathatóak, tehát nem korfüggőek. Egy egészen friss tanulmány arról számol be, hogy a rendszeres meditáció megváltoztatta az agy bizonyos területeinek a szerkezetét és funkcióját. 46 tapasztalt meditáló személy agyát hasonlították össze azonos számú kontrollcsoporttal. Azt találták, hogy a meditálók homlok és halántéki régióiban a kontroll csoporthoz képest az agykéreg jelentősen vastagabb volt, míg a hátsó agyi területekben lényegesen vékonyabb. Ezek az eredmények azt sugallják, hogy a hosszú távú meditáció megváltoztatja úgy a szürke-, mint a fehérállomány szerkezetét és funkcióját. Másfelől a neuroplaszticitásnak kóros folyamatokban is szerepe lehet, mint például a rossz szokások, függőségek kialakulásában, a krónikus fájdalmak rögzülésében, illetve a plaszticitás az alkalmazkodás része Parkinson kórban, Sclerosis Multiplexben, szélütésben, stb.

Tudományos bizonyítékok tömkelege kiált tehát felénk, hogy megértsük, elfogadjuk és alkalmazzuk: ne zárjuk le soha az életünket azzal, hogy belenyugszunk a változtathatatlanba. Az élet maga, nem más, mint állandó változás. Rajtunk (is) áll, hogy ezt a változást jó irányba tereljük.

Puskás Attila dr., MD, PhD

Legfrissebb

Hirdetés

Aktuális kedvencek

Ez is tetszeni fog

Kapcsolódó cikkek